Az őszi HVG Állásbörze kiállítói és hirdetői már nem csak a helyszínen, de egy új, interaktív alkalmazásokkal bővített honlapon keresztül is felvehetik a kapcsolatot a látogatókkal és az érdeklődőkkel - mondta el az Edupressnek Toldi Gábor, a HVG HR Center igazgatója. A börzét október 7-8-án rendezik meg.
Idén ősszel a hetedik HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok kiállítói és hirdetői új online szolgáltatások segítségével a börze portálján keresztül is elérhetik a látogatókat - mondta el az újításokkal kapcsolatban Toldi Gábor, a HVG HR Center igazgatója.
Hozzátette: így a kiállítók számára nem csak a kapcsolatfelvétel válik még könnyebbé és gördülékenyebbé, de jó lehetőséget nyújt azok számára is, akik nem tudnak, vagy nem kívánnak megjelenni a helyszínen, de szeretnék felvenni a kapcsolatot a potenciális hallgatókkal. Erre egyedi megoldásként a
www.hvgallasborze.hu honlapon belül egy saját microsite létrehozásával lesz lehetőségük, amely által interaktívan mutathatják be képzéseiket a rendezvény iránt érdeklődő több tízezer látogatónak, sőt, online közvetlen kapcsolatot is teremthetnek velük.
Toldi Gábor tájékoztatása szerint a kiállítók számára ez egy az állásbörze honlapjáról elérhető saját aloldalt jelent, mely formájában is egy standra hasonlít. A hirdető ezen az oldalon keresztül minden fontos információt megoszthat az érdeklődőkkel: képzésismertetőket tölthet fel, képekkel, videókkal mutathatja be intézményét, vállalkozását, hallgatói tapasztalatokat, véleményeket oszthat meg, és a saját belső fórumán keresztül közvetlenül is beszélgethet az érdeklődőkkel. Mivel a microsite-okat nem csak az állásbörzére kilátogatók nézik meg, hanem azok is, akiket érdekelnek az aktuális képzési ajánlatok, de nincs idejük kimenni a rendezvényre, ezért az online lehetőség révén a hallgatók toborzása, tájékoztatás még szélesebb réteget tud elérni - foglalta össze a HVG HR Center igazgatója.
Megjegyezte: A börzét egyre több képzési lehetőséget kínáló kiállító is szívesen választja toborzási, arculatépítési csatornaként. Ezért idén ősszel fokozottan támogatják a képzési szektor helyszíni részvételét, így nem csak többféle új megjelenési lehetőséget kínálnak a képző intézmények, vállalkozások számára, de az eddiginél kedvezőbb feltételeket is.
edupress.hu