kapubanner for mobile

Nincs tervben a HVG Állásbörze lemondása a koronavírus miatt

“Arra készülünk, hogy jövő héten lesz HVG Állásbörze. Felelősen kívánunk eljárni, követjük az illetékes nemzetközi és hazai hatóságok ajánlásait. Azt, hogy a fertőzésveszély a tömegközlekedési eszközökön, bevásárlás közben vagy épp egy rendezvényen magasabb, nem tisztem, és nem is tudnám megállapítani.” - nyilatkozta a HR Portálnak Hajdú Csongor a legnagyobb magyar álllásbörze főszervezője péntek reggel. Azt azonban hozzátette, hogy végleges döntést nem lehet hozni, mert jövő szerdáig még sok minden történhet.

A HVG Állásbörze a legnagyobb hazai karrierfórum, melynek két napján az utóbbi években 10 ezren kerestek állást a mintegy 200 kiállító cég standjánál. Az eseményt idén március 11-12-re hirdették meg a Papp László Budapest Sportarénába.

“Alapos kockázatelemzést végeztünk. Biztosítható a látogatók és a kiállítók egészsége. A mi rendezvényünkre szinte csak magyarországi látogatók érkeznek, így minimális az esély arra, hogy a koronavírus által fokozottan érintett országokból is lesz résztvevő. A fertőtlenítésre különösen nagy hangsúlyt fektetünk, meggyőződésem, hogy a csarnokon belül kisebb lesz a veszély, mint odakint a városban számos helyén” - mondta Hajdú Csongor.

A főszervező megjegyezte, hogy jelenleg 5 százalék alatti a részvételt lemondó kiállító cégek aránya. Ők is elsősorban a külföldi anyavállalat globális intézkedései miatt visszakoztak.

“Kapcsolatban állunk a hatóságokkal, figyeljük a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító operatív törzs munkáját, amely jelenleg nem látja indokoltnak a rendezvények elhalasztását” - fogalmazott Hajdú Csongor.

Fotó: hvgallasborze.hu

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek