Örülnek a 10 nap szabadságnak az egészségügyi dolgozók, de nem erre számítottak
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke elmondta, sokan az alapszabadságukat sem tudják kivenni a nyáron.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az ATV Start című műsorában azt mondta: alapvetően jónak tartja, hogy 10 nap fizetett szabadságot kapnak a járvány elleni védekezésben aktívan résztvevők, de az elmúlt egy év küzdelmei után nem erre számítottak. Mint Balogh Zoltán elmondta, az elmúlt években a dolgozók extra juttatásban részesültek, és most is erre számítottak. Szerinte ez jobb hangulatot hozott volna a szakdolgozók körében. A kamara elnöke arról is beszélt, hogy nehéz megoldani a szabadságolásokat, főleg azután, hogy sokan elhagyták a pályát az új szolgálati jogviszony miatt. A nyár azért kritikus időszak, mert az egészségügyi szakdolgozók 90 százaléka nő, akiknek felügyelniük kell a gyerekeikre, unokáikra. Balogh Zoltán elmondta: a klinikákon nagyon nehéz elengedni szabadságra a dolgozókat. Szerinte az is kánaán lenne, ha az idei alapszabadságukat ki tudnák venni a dolgozók, de ez nem jellemző.
A kamara elnöke szerint fontos lenne, hogy az állam támogassa a pályakezdők munkába állását és segítse a szakdolgozók képzését, ehhez viszont kiszámítható jövőképre lenne szükség. A következő években romlást várnak, ugyanis sokan elérik a nyugdíjkorhatát, vagy a nők 40 életkori határát. Az sem segít, hogy június 15-én feloldják a felmondási tilalmat, és sokan tervezik, hogy külföldön folytatják pályájukat. Balogh Zoltán elmondta, erre abból következtetnek, hogy megnőtt a jó hírnév igazolást kérők száma. Ausztria, Németország, Anglia és a skandináv országok a legnépszerűbbek, ahol 300-700 ezer forinttal is többet tehetnek zsebre az egészségügyi dolgozók.
ATV
fotó: pexels
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja