kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Összevonások az APEH-nél

Új szervezeti rendszerben működik az adóhatóság januártól: a jelenlegi három fővárosi és a Pest megyei igazgatóság összevonásával megalakul a közép-magyarországi régió igazgatósága, míg a vidéki régióigazgatóságok három-három megyei szervezet egyesülésével jönnek létre - írja a Napi Gazdaság.

Ezenkívül feláll egy nyolcadik, központi igazgatóság is, ide kerül az országos nyomozati jogkörrel felruházott elit csoport, a legnagyobb adózókkal foglalkozó igazgatóság, valamint a külföldi és a kizárólagos illetékességű adózókkal (fegyveres testületek) foglalkozó részleg – mondta a lapnakunknak Juhász István, az APEH elnökhelyettese.

A regionális igazgatóságokon két szakmai vezető irányítja a munkát: az egyik az adó- és illetékügyért, a másik az ellenőrzésekért és a végrehajtásért felel majd. A korábbi megyei hivatalok kirendeltségként működnek tovább, vagyis élükön nem feltétlenül áll majd vezető – tette hozzá Juhász.

Az adóhivatal ügyintézőinek ugyanazokat a feladatokat kell ellátniuk, mint eddig, csak több adózó fordulhat hozzájuk. A változások inkább a vezetői szintet érintik, mivel bizonyos osztályokat összevontak és csökkent a vezetők száma is – mondta Szentes Boldizsár, az APEH Győr-Moson-Sopron megyei igazgatóságának vezetője.

Az APEH ellenőrzési munkáján is gyorsíthat a régiós felállás, eddig ugyanis a revizoroknak külön engedélyt kellett kérniük, ha a szomszédos megyében szerettek volna kapcsolódó vizsgálatot végezni a saját ügyükben. A jövő évtől esedékes tízezer vagyonosodási vizsgálat elvégzéséhez ötszáz fővel kellene növelni a hivatal létszámát.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek