kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Profit helyett értéket maximalizáljunk!

Ezzel a címmel jelent meg a Business Insider múlt heti írása, mely alapvetően az amerikai gazdasági adatok alapján az ottani vállalatokat szólítja meg.

Ahogy tudjuk, az 1970-es évektől a nagy cégek leginkább a negyedéves profit maximalizálására törekedtek, ami meg is látszik az eredményekben: a néhány válságévet leszámítva folyamatosan növekvő a tendencia és a legutóbbi adatok szerint történelmi csúcspontot ért el. Ennek ára volt, mert a vállalatok egyre kevesebb értéket igyekeztek teremteni a többi érdekeltnek: az alkalmazottaknak, az ügyfeleknek és a társadalomnak. A munkatársaknak fizetett bérek pontosan ellenkező tendenciát mutatnak és történelmi mélyponton vannak. A tőkebefektetések is folyamatosan csökkenek a gazdasági termeléshez viszonyítva, melynek nem az az oka, hogy nem állna rendelkezésre szabad tőke. A sikeres nagyvállalatok nem is nagyon tudnak mit kezdeni a felhalmozódott készpénzállományukkal (lásd Google, Apple, Cisco, stb.).

A cikk szerint a vállalatoknak többet kellene visszaadniuk a munkatársaknak a profit terhére. A Walmart példáját hozza, ahol 1.4 millióan (!) dolgoznak az USÁ-ban. Az átlag munkaerő 25 ezer dollárt keres éves szinten, ami épphogy a szegénységi küszöb feletti életre ad lehetőséget. Ha minden dolgozó 5 ezer dollárral többet kereshetne, az a Walmart 27 milliárd dolláros profitját 20 milliárdra csökkentené - argumentál a szerző. Ugyanez elmondható lenne sok más amerikai nagyvállalatról. Reális és nem maximális profit elérése lenne a cél.

Az amerikai közvélemény (legalább fele) nem túlzottan vevő arra az ötletre, hogy fair módon osszák el a javakat. Kommunistának vagy liberálisnak bélyegzik az ötlet kezdeményezőjét. Pedig a fairség és a megosztás nem politikai kategóriák. A szerző szerint a cégeknek saját érdekük is, hogy többet adjanak vissza a munkatársaknak. Hosszú távon a tisztességesebb bérek lojálisabb munkatársakat eredményeznek, csökkentik a nem kívánt fluktuációt. Ha az amerikai fogyasztóknak több pénz van a kezében, azt nagyrészt környékbeli vagy más hazai cégek forgalmának növelésére költik, ezzel élénkítik a gazdaságot. Végül a gazdaság jobb állapota fejlődési lehetőség minden cégnek.

Herzbergtől már a 60-as évek óta tudjuk, hogy az alapfizetés higiéniás tényező, azaz önmagában nem motivál, de ha méltatlan annak mértéke, akkor elveszi az emberek kedvét. Márpedig ha az átlagos frontline fizetés alig több, mint a szegénységi küszöb, az nemigen számít méltányosnak. Aztán elvárják, hogy lelkesedjenek az emberek a célokért és jó minőségben szolgálják ki az ügyfeleket. És most az USÁ-ról beszélünk.

Persze most sokak fejében megfordulhat a kérdés, hogy mennyire utópisztikus elképzelés, hogy a vállalatvezetők és a tulajdonosok önmérsékletet tanúsítsanak profit tekintetében. Pedig ismerek olyan nemzetközi és magyar céget is, ráadásul közelről, az ügyfélkörömben, ahol reális profitcélokat fogalmaznak meg már ma is, nem a nyereség maximalizálása van a középpontban, és a fizetések is méltányosak.

Cservenyák Tamás
http://www.hrblog.hu/tudatosvezetes
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben?

Hogyan formálja át a digitális átalakulás a vezetői szerepeket és milyen új vezetői készségeket igényel ez? Erről ír posztjában a Jobcapital a HR Blogon. Teljes cikk

Engedjük-e a főnököt tárgyalni?

Boris Johnson három éve még brit miniszterelnökként egy vacsorán váratlan kereskedelmi engedményt tett ausztrál kollégájának. Az import marhahús... Teljes cikk

Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül

Amikor a specialisták csapdája találkozik az átszervezéssel, abból házon belüli karrierváltás lesz. Ha a munkavállalónk olyan szerencsés, hogy... Teljes cikk