kapubanner for mobile

Diszkrimináció? - Kétmillió nő perli a Wal-Martot

Az Egyesült Államok történetének legnagyobb diszkriminációs pere kezdődhet a világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Wal-Mart ellen, miután a szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött: fenntartja azt a 2004-es bírói határozatot, miszerint egyesíthetik annak a legalább egymillió volt és jelenlegi női alkalmazottnak a jogi keresetét, amelyben azt állítják, hogy nemük miatt mind a juttatások, mind a szakmai előrejutás terén hátrányos megkülönböztetésben részesültek a cégnél.

A vállalatot több milliárd dolláros kártérítésre kötelezhetik, miután a panaszosok száma valószínűleg el fogja érni a kétmilliót. A Wal-Mart bejelentette, hogy megfellebbezi az egyesítésről szóló döntést, és szükség esetén a legfelsőbb bíróságig is elmegy az ügyben.

A pert eredetileg hat nő indította 2001-ben mindazon nők nevében, akik a Wal-Mart hipermarketjeiben dolgoztak 1998 decembere óta. A cég először azt akarta elérni, hogy minden egyes esetet külön vizsgáljanak, ezért volt fontos a két bírósági döntés a keresetek egyesítéséről.

A bíróság nem fogadta el a cég azon érvelését, miszerint szó sem lehet diszkriminatív személyzeti politikáról, mivel 3400 hipermarketjének mindegyike önálló vállalkozásként működik, és maga dönt a bér- és személyzeti ügyekben.

A Wal-Mart a legnagyobb privát munkáltató az USA-ban, ahol jelenleg 1,3 millióan dolgoznak az üzleteiben, közülük több mint 815 ezer a női munkaerő. Az alkalmazottak száma világszerte 1,8 millió. A kereskedelmi kamara, amely a munkaadó mellé állt, arra figyelmeztetett, hogy az ügy veszélyes precedenst teremthet: több hasonló eljárás kezdődhet, és a cégeket tönkretevő milliárdos kártérítési perekkel fenyegetve akár tisztességtelen követeléseknek is engedni lesznek kénytelenek a tulajdonképpen megzsarolt vállalatok - cikkezik a Napi Gazdaság.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek