kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Rekordot döntött a munkanélküliség Görögországban

A frissen nyilvánosságra hozott adatok szerint Görögországban a munkanélküliség minden eddigi rekordot megdöntött, 28 százalék volt tavaly novemberben, 1.38 millió ember hivatalosan. A 25 év alattiak 61.4 százaléka van jelenleg állás nélkül, írja a BBC.

A görög gazdaság a megszorítások következtében a negyedére esett vissza. Bár vannak jelek a kilábalásra, enyhe növekedést jeleznek a prognózisok az országgal kapcsolatban ebben az évben. Azt próbálja kommunikálni a görög kormány is, hogy idén véget ér a hat éve tartó válság.

A számok azonban egyelőre ellentmondanak ennek, különösen, ha ezt is figyelembe vesszük, hogy a mentőcsomagok előtti munkanélküliségi adat, 2010-ben, 12 százalék volt. A 2014-es év első harmadában még további elbocsátások is várhatók, mert a cégek még mindig ésszerűsítenek, átstrukturálnak.

A görög munkanélküliség az európai átlag kétszerese. Az Eurozónában 19 millió embernek nem volt állása decemberben, ami átlagosan 12 százalékot jelent.

A kilábalás nem lesz gyors Görögország számára, azért sem, mert az egyik fő bevételi forrás, a turizmus is megérezte a válságot. Korábban nagyjából ötvenezer állás keletkezett évente, így akár 20 évet is igénybe vehet, hogy kikecmeregjenek a gödörből.

BBC
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk