Romákat támogató tanulmányi program indul Kaposváron
Roma szakkollégiumot indít szeptembertől a Kaposvári Egyetem - olvasható a somogytv.hu-n. Az intézmény olyan szolgáltatásokat, programokat kínál a roma fiatalok számára, amelyek segítik a hátrányos helyzetből való kitörést.
"A cél, hogy el tudjuk kísérni őket óvodából iskolába, iskolából középiskolába, középiskolából pedig egyetemre. Fontos a megfelelő szakmai műhely és szakmai tevékenység, amely azt segíti"- mondta el Kovács Zoltán, az egyetem oktatási rektor-helyettese.
A szakemberek társadalmi és civil szervezeteket, valamint oktatási intézményeket is bevonnának a roma stratégia helyben történő megvalósításába.
Sztojka Attila, az emberi Erőforrás Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint a somogyi campus kezdeményezése példaértékű. "A kezdeményezés olyan fiatalokat támogat, akik a környezetükből adódóan hátrányos helyzetűek, ezért nehezen tudnának egyedül megküzdeni a problémákkal" - hangsúlyozta a főosztályvezető-helyettes. A romastratégiát csütörtökön fogadták el a Kaposvári Egyetemen, a kormány ígéretei szerint a közeljövőben a megvalósításhoz szükséges pályázat kiírása is megtörténik.
Somogytv.hu/Edupress.hu
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 1 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 4 hete