kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Stagnált a munkanélküliség júniusban az EU-ban

A munkanélküliségi ráta az euróövezetben 9,9 százalék, az Európai Unió (EU) egészében pedig 9,4 százalék volt júniusban, egyik érték sem változott az előző hónaphoz képest – közölte hétfőn az Eurostat.

Az uniós statisztikai hivatal becslése szerint júniusban 22,473 millióan voltak munkanélküliek az 500 millió lakosú unióban. Ezen belül a 17 országból álló euróövezetben 15,640 millió volt az állástalanok száma. Az egy hónappal korábbihoz képest minimálisan változott a munkanélküliek száma, az unió egészét tekintve 38 ezerrel csökkent, az euróövezetben pedig 18 ezerrel nőtt. Ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest jelentős csökkenés zajlott le, idén júniusban a huszonheteknél 706 ezerrel, az eurót használó 17 tagországban pedig 346 ezerrel kevesebben voltak állás nélkül, mint egy évvel korábban.

Tavaly júniushoz képest a munkanélküliségi ráta is csökkent, az EU egészében az egy évvel korábbi 9,7 százalékról mérséklődött a ráta 9,4 százalékra, míg az euróövezetben 10,2 százalékról csökkent 9,9 százalékra a mutató. A tagországok közül a legalacsonyabb rátát a májusi felméréssel megegyezően Ausztriában és Hollandiában mérték -– 4,0, illetve 4,1 százalékot -–, és továbbra is Spanyolországban a legmagasabb -– 21,0 százalékos -– a munkanélküliség.

Magyarország az Eurostat adatai szerint az alsó harmadban foglal helyet, a májusi 10,0 százalékosról 9,9 százalékosra mérséklődött munkanélküliséggel. Ennél nagyobb értéket a visegrádi négyek közül csupán Szlovákiában mértek, ott 13,4 százalékra nőtt a mutató a májusi 13,3 százalékról.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk