Szakembernek tartják magukat a politikusok
A politikusok alig több mint harmada tekinti magát az elit tagjának, többségük szakembernek tekinti magát, aki a közjó érdekében tevékenykedik - írja a Népszabadság.
A politikai elit tagjaiban sokkal több a közös, mint gondolnánk. Az egyik az iskolázottság: 92 százalékuknak van diplomája, ami nemzetközi összehasonlításban is jelentős arány, harmaduk másoddiplomát is szerzett. A megkérdezettek közel fele állítja magáról, hogy beszél valamilyen idegen nyelven, a legtöbben angolul, németül és oroszul.
Többen kiemelték közülük, hogy úgynevezett elit iskolákba jártak, ott kezdték el kiépíteni kapcsolatrendszerüket. Szinte a teljes politikai elit ugyanabba a néhány felsőoktatási intézménybe járt: az ELTE-re, a Corvinus Egyetemre, a Budapesti Műszaki Egyetemre.
A megkérdezetteknek csak 36 százaléka értett egyet azzal, hogy ő a politikai elit tagja lenne. Szívesebben tekintenek magukra olyan szakemberként, akit a közjó, a segíteni akarás motivál.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk
- Lemond és politikusnak áll a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke 3 éve
- Lemond fizetéséről az olasz miniszterelnök 3 éve
- Bulizás miatt rúgták ki Jordánia két miniszterét 3 éve
- Több mint 100 ezer forinttal nő a képviselők alapfizetése 3 éve
- Ekkora elnöki fizetést kap Joe Biden 3 éve
- Itt a lista, kik keresnek többet Orbán Viktornál is! 4 éve
- Szlovénia: politikusok bére le, egészségügyi dolgozóké fel! 4 éve
- Ekkora béremelést kapnak a parlamenti képviselők 4 éve
- Milliós év végi juttatást kaptak az államtitkárok 4 éve
- Létrejön a Budapest Fejlesztési Központ, melynek vezetője Vitézy Dávid lesz 4 éve
- Orbán Viktor: fókuszban a bérek és a foglalkoztatás növelése 4 éve