kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Szakorvosi képzés: visszavonulót fúj az állam

Lapinformáció szerint jelentősen visszavenne az egészségügyi tárca a szakorvosi képzésben résztvevők támogatásából.

Alapjaiban változatná meg a szakorvosi, azaz rezidensképzés rendjét az egészségügyi tárca - írja a Népszabadság. A továbbiakban az állam csak a hiányszakmákban állná a képzés költségeit a korábbi feltételek szerint - az Egészségügyi Minisztérium a lap birtokába került javaslata szerint.

A cikk szerint a jelenlegi rendszerben több mint tízévnyi tanulás van egy orvos mögött, mire önállóan kezelhet egy beteget. Hat év orvosi egyetem, majd újabb két év rezidensképzés a szakorvossá váláshoz, ezt követően három-négy év szakmai gyakorlat és újabb vizsga következik, mire urológussá, sebésszé, nőgyógyásszá válhat valaki. A kétéves szakorvosi képzést 1999 óta erőteljesen támogatja az állam. A célra körülbelül 8 milliárd forintot költenek évente. Az általános orvosok képzésére havonta 330 ezer forintot, a fogorvosokéra pedig 360 ezret áldoznak - írja a lap.

Az Egészségügyi Minisztérium a lap birtokában lévő, a rezidensképzést megújító javaslata szerint a 2007-ben végző, a programba 2008-tól csatlakozó orvosok közül már csak a hiányszakmára jelentkezők képzését támogatja az állam a korábbi feltételek szerint. (Most a legkeresettebb a radiológus, az intenzív terápiás altatóorvos és a patológus.) Így évente már csak 150-200 rezidens - meglehetősen mérsékelt - fizetését állná a jelenlegi feltételekkel a költségvetés.

További 50-100 rezidens ún. átmeneti finanszírozási szabályok alapján (a jelenlegi bér 50 százalékát) kapná meg. A nagy többség pedig elhelyezkedés után a normális orvosi fizetéséből, illetve jövedelméből, azaz önköltségi alapon végezhetné a rezidensképzést - olvasható az újság mai számában.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek