kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Több mint 1300-an regisztráltak a kisgyermekes szülők elhelyezkedését segítő programba

A program célja, hogy 2022 végéig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.

Már 1300-1400 ember regisztrált a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedését támogató pályázatban meghirdetett képzésekre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. Bodó Sándor hozzátette, a 3 milliárd forint keretösszegű program lényege, hogy a nem Budapesten vagy Pest megyében élő, kisgyermekes szülőknek lehetőséget biztosítsanak az általános iskola befejezésére vagy egy szakma megszerzésére. Mindehhez a képzésekben részt vevők ösztöndíjban részesülnek, havi 100 ezer forint értékben, egy éven át. Ugyanakkor jelezte, a szabadon felhasználható ösztöndíjból egy kisebb összeget visszatartanak, amit az érintettek azt követően kapnak meg, hogy bizonyítvánnyal igazolták a képzés elvégzését. A műsorban elhangzott, a program célja, hogy 2022 végéig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.

Bodó Sándor a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy az ösztöndíjjal támogatott képzésekre, azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon - de nem Budapesten vagy Pest megyében - élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval - tette hozzá az államtitkár. Bodó Sándor jelezte, hogy az általános iskola befejezését, illetve a szakma megszerzését célzó képzések mellett az érdeklődők informatikai vagy nyelvi képzésekre is jelentkezhetnek a programban, ez utóbbiak esetben azonban nem jár ösztöndíj. Közölte, az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján regisztrálhatnak, a pályázat nyitott, továbbra is várják a jelentkezőket.

 

MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk