kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Több pénz jut az idén az új munkahelyek létrehozására

A korábbi éveknél több pénz jut az idén a Munkaerőpiaci Alapból az új munkahelyek létrehozásának támogatására - derül ki a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) erre vonatkozó határozatából.

images

Az új munkahelyek létrehozását vállaló cégek 2005-ben 1,5 milliárd forint, 2006-ban és 2007-ban 1,8 milliárd forint összegű támogatási keretre pályázhattak, az idén viszont 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

Néhány éve ezen felül külön támogatási keretet hagyott jóvá a testület a kis beruházási igényű, de magas hozzáadott értéket képviselő, a foglalkoztatás javítása érdekében előirányzott fejlesztések támogatására. Ez a támogatás az újonnan felvett dolgozók kereseti és járulékköltségeinek részbeni átvállalását jelenti és nem a beruházásokat, eszközbeszerzéseket szolgálja. Erre a célra szintén több jut az idén. A múlt évben 200 millió forint volt a keret, az idén pedig 360 millió forint.

Az új munkahelyek létesítésének támogatása évek óta igen népszerű a munkáltatók körében. A pályázónak a korábbi pályázatokon legalább öt új munkahely létesítését kellett vállalnia, illetve azt, hogy a támogatással létrehozott kapacitást, szolgáltatást legalább öt évig fenntartják. A vállalt létszámot a vállalati kategóriától függően 2-3 évig kellett foglalkoztatni. A pályázók munkahelyenként alapesetben 800 ezer forint támogatást nyerhettek el. Ennél magasabb lehetett a hátrányos helyzetű térségekből, településekről pályázók támogatása, és kiegészíthető volt a támogatási összeg azzal is, ha a pályázó regisztrált álláskereső foglalkoztatását vállalta, vagy szerepet vállalt a romák foglalkoztatásának javításában.

Pályázónként legfeljebb 80 millió forintot nyerhettek el, de hátrányos helyzetű térségekben, településeken ez a határ 160 millió forint volt. Aki több mint 300 új munkahely létesítését vállalta, a munkaerő-piaci helyzet alapján további legfeljebb 100 millió forintos támogatáshoz is hozzájuthatott.

Az európai uniós versenyszabályok alapján a cégek nem vehetnek igénybe korlátlanul közösségi vagy állami támogatást. Még a leghátrányosabb területeken, a legkisebb cégeknek is rendelkezniük kell a támogatáshoz legalább 30 százalékos önrésszel. Budapesten egy nagyobb cégtől pedig 75 százalékos önrészt várnak el. Általában a jobb munkaerő-piaci helyzetű térségekben nagy cégeknek 25 százalékos lehet a támogatás, a kis és közepes vállalatoknál ez kiegészülhet 10 százalékkal, az egészen kis cégeknél 20 százalékkal. A hátrányos helyzetű területeken alapesetben 50 százalékot érhet el a támogatás, ez kiegészülhet a kis és közepes cégeknél 10 százalékkal, az egészen kicsi vállalkozásoknál 20 százalékkal.

Az idei pályázati kiírást hasonló feltételekkel a tervek szerint februárban teszik közzé. A 2007-ben rendelkezésre álló 1,8 milliárd forintból csaknem 2.000 új munkahely létrehozását vállalták a sikeres pályázók, a 2006-ban rendelkezésre álló 1,8 milliárd forintból 1.815 új munkahelyet hoztak létre. A 2005-ben rendelkezésre álló 1,5 milliárd forintból 1.704 munkahely létesülhetett. A korábbi években, így például 2004-ben 3,6 milliárd forint, 2003-ban 5,6 milliárd forint, 2002-ben 2 milliárd forint volt a keret, ebből 3.600, 5.500, illetve 2.200 új munkahely létesítését vállalták a támogatott pályázók.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk