kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Tovább csökkent a német munkanélküliségi ráta

Kevéssel csökkent szeptemberben a munkanélküliségi ráta Németországban, írja meg a Magyar Nemzet Online a német szövetségi munkaügyi hivatal adatai alapján.

Munkanélküliség az EU-ban
97 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma augusztus és szeptember között, azonban a jelenlegi szám 61 ezerrel meghaladja az egy évvel ezelőttit. A ráta jelenleg 6,6 százalékon áll, tavaly ilyenkor pedig 6,5 százalékos volt. Szezonális kiigazítással az augusztusi 6,8 százalékról 6,9 százalékra emelkedett.

A munkaügyi hivatal vezetője, Heinrich Alt a statisztika bemutatásakor Nürnbergben összességében kedvezőnek nevezte a munkaerőpiac helyzetét, de megjegyezte, hogy kezdenek megmutatkozni a strukturális hiányosságok.

Az MTI azt írja, a szakember szerint éles lett a verseny az állásokért, elsősorban a dél- és kelet-európai országokból érkező munkavállalók miatt. Az idén eddig 270 ezren érkeztek ebből a két térségből. A legnehezebben a képzettség nélküli munkavállalók helyezkednek el.

A bevándorlás mellett ugyancsak fontos tényező, hogy tömegesen lépnek be a munkaerőpiacra azok a nők, akik korábban nem dolgoztak. Jellemző tendencia az is, hogy a férfiak később vonulnak nyugdíjba - mondta a BA vezérigazgatója.

Ezek a folyamatok magyarázzák, hogy miért mutatnak ellentétes irányba a munkanélküliségi és a foglalkoztatottsági adatok. Az országos statisztikai hivatal kimutatásai szerint a munkanélküliség tartós emelkedése ellenére sorra dőlnek a foglalkoztatottsági rekordok. A legutóbbi, augusztusi adatok alapján a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest 219 ezerrel nőtt, így összesen 41,96 millióan voltak munkaviszonyban a 80 millió lakosú országban.

Magyar Nemzet Online
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk