kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Tovább dagad a kémkedési botrány

Jelentős mértékben visszaesett a Lidl német élelmiszerkereskedelmi diszkontlánc forgalma amióta kirobbant a kémkedési botránya: a cég számos üzletében kamerákkal pásztázta az alkalmazottakat, sőt, még biztonsági cégeket is bevont megfigyelési műveleteibe. Várhatólag ugyanígy jár majd az Edeka és a Plus is, a gyanú szerint ugyanis szintén hasonló módon jártak el.



A Lidlt birtokló Schwarz-csoport vezetője, Klaus Gehrig egy csütörtöki nyilatkozatában elismerte, hogy vásárlóik folyamatosan pártolnak el tőlük a megfigyelési botrány kirobbanása óta – legalábbis ezt szűrték le az elmúlt hónapok bevételi adataiból. A konszern igazgatója felhívta ugyanakkor arra a figyelmet, hogy ez nem a helyes út, így ugyanis nemcsak a céget büntetik, hanem a történetben áldozati bárányként szereplő alkalmazottakat is

A legfrissebb híradások szerint a Lidl mellett további két német élelmiszerkereskedelmi szupermarket-, illetve diszkontlánc, az Edeka és a Plus is kémkedett dolgozói után, így előreláthatólag ők is hasonló sorsra jutnak.

A Lidl vezetése egyébként azzal védekezett, hogy az intézkedések nem a dolgozók utáni kémkedést, hanem az elszaporodó üzleti lopások megfékezését célozták. Ettől függetlenül később - a hírveréseket követően - leszerelték az üzletekben elhelyezett kamerákat, az alkalmazottaktól és a vevőktől pedig hivatalos közleményben kértek bocsánatot.

Világgazdaság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk