kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Uniós szinten korlátoznák a csúcsvezetők jövedelmét

Uniós szinten korlátozná a túlzott vállalatvezetői juttatásokat az EU elnökségét júliusban átvevő Franciaország, ezért már hozzá is fogott az irányelvtervezet előkészítéséhez - adja hírül a Világgazdaság.

Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a brit Independent című lap értesülése szerint arra készül, hogy megkérje kollégáit az Ecofinben (a pénzügyminiszterek tanácsában): vizsgálják meg, lehetne-e közösségi direktívát alkotni az aránytalanul magasnak tűnő cégvezetői jutalmak vagy végkielégítések csökkentésére. Véleménye szerint botrányos, ha rosszul teljesítő vállalatok vezetői kiugróan magas juttatásban részesülnek. Azzal nincs gond, ha valaki jól dolgozik és nagyon sokat keres, de a munkaadói szervezeteknek az indokolatlan kifizetéseket korlátozniuk kell, különben tömegnyomás alakul ki, hogy jogszabályi beavatkozásra kerüljön sor - egészítette ki mondandóját a francia miniszter.

Nemcsak Franciaországban merülnek fel ehhez hasonló ötletek, a német szociáldemokrata kormánypárt is ilyen célú törvényt szeretne alkotni - ellentétben a koalíciós partnerekkel, akik ellenállnak a törekvésnek. A szakszervezeti szövetség mindenesetre támogatja az ötletet. Igaz, a CDU egyik szakértője szerint az uniónak nincs ebben kompetenciája. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke vagy Joaquín Almunia pénzügyi biztos sem szólított fel közösségi jogszabályalkotásra, pedig néhány hete ők is nagyon keményen bírálták a jelenséget. Természetesen léteznek más eszközök is, Hollandiában például különadóval próbálják megsarcolni a csúcsvezetők jutalmait.

Világgazdaság
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közalkalmazotti béremeléseket jelentettek be Romániában

A közalkamazotti bérek két lépcsőben emelkednek az országban. Teljes cikk

A brit munkáltatók 57%-a idén kevesebb diplomást vesz fel

A frissdiplomások több mint fele úgy érzi, hogy nagyon nehezen talált állást. Teljes cikk

Ennyi pénzt spórolhat, aki otthonról dolgozik

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyságban az irodába való ingázás átlagosan napi 19,10 fontba kerül (8500 forint). Teljes cikk