Vas megyében kevesebben keresnek állást
Ismét csökkent a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében, júniusban 8035-en szerepeltek a nyilvántartási rendszerben, 4,8 százalékkal kevesebben, mint egy hónappal korábban.
Az álláskeresési ráta az év hatodik hónapjában 6,6 százalékra csökkent. Szombathely vonzáskörzetében volt a legalacsonyabb, 5,4 százalék a mutató, de a megyei átlagnál Kőszeg és Körmend térségében is kedvezőbb a munkaerő-piaci helyzet. Sárvár és Szentgotthárd körzetében a gazdaságilag aktív népesség több mint 7 százaléka, Celldömölk térségében 9 százaléka, Vasvár körzetében pedig 12,2 százalék keres munkát.
A nyilvántartásban szereplő álláskeresők (8035 ember) csaknem 20 százaléka 25 éves vagy fiatalabb, 25 százalékuk pedig betöltötte már az 50. életévét.
A regisztráltak 35,4 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettségű, 30 százalékuk járt szakmunkásképzőbe, szakiskolába. A gimnáziumi érettségit 8,2 százalékuk tette le, a szakközépiskolát, technikumot 20 százalékuk végezte el. A diplomások aránya a legalacsonyabb, 6-7 százalék.
A vasi álláskeresők 57,5 százaléka nem kapott semmilyen ellátást, álláskeresési járadékra és segélyre csaknem 1400-an voltak jogosultak, 2020-an pedig foglalkoztatás-helyettesítő támogatást (rendszeres szociális segélyt) kaptak.
A regisztrált álláskeresők 11,7 százaléka pályakezdő. Júniusban 944 fiatal szerepelt a regisztrációs rendszerben, 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A fiatalok majdnem 27 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettségű, 30 százaléka szakközépiskolát végzett. A szakmunkások részaránya eléri a 20 százalékot, 11 százalék gimnáziumi végzettségű, a diplomások aránya pedig mintegy 8 százalék.
A nyár első hónapjában megélénkült a munkaerő iránti kereslet: a foglalkoztatók júniusban 990 új álláslehetőséget jeleztek a kirendeltségeken, negyedével többet, mint az előző hónapban. Az újonnan bejelentett állások 73 százaléka nem támogatott álláshely. A körmendi térség kivételével valamennyi kirendeltségen a nem támogatott állások voltak túlsúlyban.
A májusi munkaerő-kereslethez hasonlóan a feldolgozóipar mellett az önkormányzatok, valamint a kereskedelem kínálta a legtöbb üres állást Vas megyében. A betöltetlen munkahelyek majdnem fele Szombathely térségében van, míg a többi kirendeltségen 150-170 új munkalehetőséget ajánlottak.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzkezeléssel összefüggő foglalkozástól eltiltást kiszabására tett indítványt. Teljes cikk
A programban résztvevők néhány hónap alatt részszakmát és szakmát szerezhetnek vagy szakképesítést kaphatnak. Teljes cikk
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 1 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja