kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Vasút: itt a sztrájk előszele

A Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás és a Vasutasok Szakszervezete vezetői 2009. szeptember 21-én egyeztették a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos álláspontjukat, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

images

A VSZ székházában megtartott találkozón, amelyen valamennyi szakszervezet első számú vezetője képviseltette magát megállapodtak abban, hogy kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek az alábbi témákban.

1. A kollektív munkaügyi vitát kezdeményező vasutas szakszervezetek elutasítják a közösségi közlekedés átalakítására vonatkozó 1133/2009.(VIII.7.) sz. Kormányhatározatban előírt társadalompolitikailag és szakmailag megalapozatlan lépéseket. A Kormányhatározat által előírt ütemezés erőltetett, ami nem teszi lehetővé - a Kormány által 2007. december 11-én több vasutas szakszervezettel aláírt megállapodásban foglaltak szerinti - érdemi konzultáció lefolytatását a vasutas szakszervezetekkel és az érintett társadalmi csoportok képviselőivel.

2. A közösségi közlekedés átalakítása tekintetében eddig - többnyire sajtóból - megismert elképzelések ismételten több ezer vasúti munkahely megszűnéséhez vezethetnek, ami elfogadhatatlan, mert az újabb elbocsátási hullám kezelhetetlen következményekkel járna, különös tekintettel a vasúti közlekedés biztonságára.

3. Mind a mai napig nem léptek hatályba azok a jogszabályok, amelyek megnyugtatóan és hosszú távon rendeznék a vasúti szektorban és egyéb intézményekben foglalkoztatottak és jogosult családtagjaik menetkedvezményének munkaviszony alapján és szerzett jogon való juttatását.

A MÁV Zrt.-nél reprezentatív szakszervezetek közös levélben fordulnak Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, hogy az érdemi tárgyalások lefolytatása érdekében jelölje ki a kormány képviselőjét és kezdeményezték a tárgyalások mielőbbi megkezdését, áll a sajtóközleményben.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk