Sztrájkoltak a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában
Bérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt - írja az MTI.
Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. telephelyén a sztrájkhoz 508 dolgozó csatlakozott a vállalat több mint 2200 állandó munkavállalója közül.
A Bosch másik, kéziszerszámokat gyártó telephelye nem vett részt a sztrájkban - tette hozzá.
Közlése szerint a Bosch csoport Magyarországon minden évben a piaci környezetnek megfelelően és a törvényi előírásokat maradéktalanul betartva emeli a munkások fizetését. A fizetéseket úgy határozzák meg, hogy a dolgozók korrekt béreket kapjanak és emellett az "éles piaci versenyben a versenyképességünk megmaradjon, ezáltal a munkahelyek biztonsága se kerüljön veszélybe" - tette hozzá.
Mint emlékeztetett, a 2018-as béremelésről tavaly decemberben kezdték a bértárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel. A Bosch csoport magyarországi telephelyein a munkavállalók 2018. évi bére átlagosan csaknem 10 százalékkal emelkedett. A konkrét mértékek vállalatonként és tevékenységi területenként eltérőek, amit az adott vállalat eredménye is befolyásol és függ az egyéni teljesítménytől is.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél az egyeztető tárgyalások 2017. december 21-én zárultak, de megegyezés nem született, így a munkáltató döntött a béremelés mértékéről. Ennek ellenére a szakszervezet 2018. január 25-én újabb kollektív munkaügyi vitát kívánt kezdeményezni a miskolci autóipari gyár vezetőségével.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél a dolgozók 99 százaléka a béremelést tartalmazó munkaszerződés-módosítást aláírta, és az emelt bérek kifizetése ezek alapján a szokott időben megtörtént. A gyárban a már elfogadott, emelt fizetéseken felül hűségbónuszt is bevezettek - ismertette Ficzere Ferenc.
MTI

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon