400 ezer alatt az álláskeresők száma
Október végén mintegy 395 ezer regisztrált álláskereső szerepelt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) nyilvántartásában, ez 93 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakinál - tette közzé az NMH a honlapján.
Továbbra is Győr-Moson-Sopron és Vas megyében tartották nyilván a legkevesebb álláskeresőt. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves korcsoportba tartozó munkanélküliek száma 2014. július-szeptemberben 332 600 volt. Ez alapján a munkanélküliségi ráta 7,4 százalék volt, 2,8 százalékponttal kevesebb az előző év azonos időszakinál.
Pályakezdőként 2014 októberében 52 400-an regisztráltak, a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A pályakezdők aránya az összes álláskereső között a fővárosban volt a legalacsonyabb, 6,7 százalék. A megszerzett legmagasabb iskolai végzettséget tekintve a pályakezdő regisztráltak 40 százaléka legfeljebb általános iskolai, 17,8 százaléka szakiskolai, 5,5 százalékuk pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
Tartósan, egy éven túl 101 200-an maradtak a nyilvántartásban, ez 30 százalékos csökkenés az előző évhez képest. A tartósan regisztráltak aránya az összes álláskeresőhöz viszonyítva elérte a 25,6 százalékot.
Országszerte a munkaügyi hivatalokban 2014 októberében 76 100-an regisztráltak álláskeresőként, 7,6 százalékuk kérte első alkalommal felvételét a nyilvántartásba.
Az NMH adatai szerint októberben a foglalkoztatók mintegy 72 ezer üres álláshelyet jelentettek be, így az újonnan bejelentett állások száma 78,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az újonnan bejelentett állások közel 80 százalékához igényeltek támogatást a foglalkoztatók. Összességében az év tizedik hónapjában több mint 152 ezer álláshely állt rendelkezésre, a zárónapon 70 600 volt betöltetlen.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 4 hete
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 1 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 1 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végétől 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja