- Milyen helyzetben vannak ma a pályakezdő fiatalok? Tegyük fel, hogy jó iskolát végeztek, nyelveket beszélnek - az övék a világ?

- Látszólag valóban minden út nyitva áll előttük. Valójában persze nem: ha szerencséjük van, és el tudnak helyezkedni, kiderül, hogy nehezen tudnak eligazodni egy cégen belül, hiányzik a szakmai gyakorlatuk, és szó sincs arról, hogy azonnal vezető pozícióba kerülnének. A lányok pedig szembekerülnek életük nagy kérdésével: szüljenek-e gyorsan, vagy előtte dolgozzanak öt-tíz évet, hogy beinduljon a karrierjük? Akik elvégezték az egyetemet, hajlamosak azt gondolni, hogy rögtön pozícióba fognak kerülni, pedig ez nem jellemző. Több olyan fiatalt ismerek, aki boldogan dolgozik valamelyik multinál havi 120 ezer forint nettóért. A nagy cégeknek egyébként sokszor az a fontosabb, a saját képzésükön hogyan teljesít a munkavállaló, és nem az, hogy eredetileg melyik iskolába járt, bár elsősorban a legjobb nevű intézményekben végzettek közül válogatnak.

- Ez csak magyar probléma, vagy egész Európában hasonló a helyzet?

- Nemrég részt vettem egy EU-s foglalkoztatási konferencián, ahol kiderült, egész Európában nagy gond a pályakezdő fiatalok elhelyezkedése és a munkahelyre való beilleszkedése. Egy felmérés szerint sokszor a szüleiket hibáztatják, amiért nem készítették fel őket az életre, de az oktatási rendszer sem számol a munkaerő-piaci elvárásokkal. A munkaadók sehol sem díjazzák azokat, akik sok időt töltöttek az egyetemen. Jó jelnek veszik, ha valaki legalább önkéntesként dolgozott, de nálunk ez sem megy simán. Az USA-ban fizetnek az egyetemisták azért, hogy olyan információkhoz jussanak, mint amit például a mi szervezetünknél meg lehet szerezni, de Magyarországon alig egy-két ember jelentkezett a felhívásunkra. Az idei EU önkéntesség éve legalább segít felhívni a figyelmet erre a problémára.

- Miért kell külön beszélnünk a nőkről? Ugyanezekkel a problémákkal a férfiak is szembesülnek, nem?

- Igen, de a nők nehezebben kapnak olyan jó pozíciót, mint a férfiak, ha pedig igen, akkor is kevesebbet keresnek náluk. Egy nő nem állandóan, és nem úgy áll rendelkezésre, mint egy férfi. Egy nő szül, visszajön, megint szül, emiatt sokkal kevésbé számít megbízhatónak, mint egy férfi. Nem csoda, hogy így gondolkoznak sok vállalatnál, ahol nem kis költséggel kiképeztek női kollegákat, akik elmentek szülni, ám később elvesztették a kapcsolatot egymással. Ugyanez a - bizonyos szempontból irracionális - félelem jön elő a negyvenévesnél idősebb nők alkalmazásánál: már a felvételnél hátrányt szenvednek, mert a cégek attól félnek, hogy a nők esetében már nem térül meg az a pénz, amit a képzésükbe fektetnek. Sajnos a média is azt sugallja, hogy negyven év fölött a nők "nem számítanak", a reklámok célcsoportját például többnyire a 18-39 évesek alkotják. Nyugaton az 50-60 évesek is fontos célcsoport, mint ahogy egyébként nálunk is jelentős elkölthető jövedelem fölött rendelkeznek. Érdekes, hogy a férfiaknál nálunk is 50 év fölött van ez a határ. A nőkkel kapcsolatos leegyszerűsített kép nálunk sem fedi a valóságot. Érdekes volt megfigyelni tavaly, hogy azokon a katasztrófa sújtotta területeken, ahol női polgármester volt, sokkal jobb megoldások születtek, mint ahol férfiak álltak a település élén; még az is előfordult, hogy elmenekültek.

- Milyen munkaerőnek számítanak a nők például az USA-ban?

- Az USA-ban és az amerikai multiknál, ahogy nálunk is, nagyon jó munkaerőnek tartják a nőket. Sőt, egy családos ember sok esetben jobb munkavállalóként van számon tartva, mint egy szingli, mert hozzá van szokva a felelősségvállaláshoz. Nagyon fontosnak tartják, hogy nők is részt vegyenek a döntéshozásban, főleg ha egy cég termékeinek nagy részét nők használják vagy vásárolják. Nem az a jellemző, hogy a cégek nem alkalmazzák a nőket, hanem inkább az, hogy olyan fizetést adnak neki, hogy ne akarjanak évekig otthon maradni a gyerekükkel. Ha egy időre mégis kiesnek a munkából, nem veszik el a mobiljukat, a laptopjukat, a telefonjukat, hogy ne veszítsék el a kapcsolatukat a céggel. Öt-hat hónap után általában vissza is mennek dolgozni, és sokszor a férj marad otthon. Ez Európában is elfogadható, de nálunk még kevésbé terjedt el, bár a törvényi háttér biztosított.

- A férfiak általában rosszul élik meg, ha a feleségük karriert csinál. Ez csak magyar jelenség?

- Ez az USA-ban és Nyugat-Európában sincs másképp, de ott legalább megpróbálnak "jó képet vágni" a dologhoz. Ebben a franciák viszonylag jók, a németek válasza az, hogy évente több tízezer nőt vesznek feleségül Kelet Európából és Ázsiából. A skandináv országokban eleve nem nagyok a különbségek, sem a nők és a férfiak, sem a gazdagok és a szegények között, bár ott meg bizonyos kor fölött óriási hiány van férfiakból. Az USA-ban nagyon sok a szingli, és az is terjed, hogy a nők spermát vesznek, így lesz gyerekük, de ez nagyon veszélyes út. Szerintem a családokat mindenképp fenn kell tartani.

- Ön mit tanácsolna a fiatal magyar nőknek, a karrierjük szempontjából mikor a legjobb szülni?

- Már nálunk is egyre több fiatal azt tartja a legjobb megoldásnak, ha a pályája első 5-10-15 évében a karrierje kialakításán fáradozik, és csak azután vállal gyereket. Bár én úgy gondolom, hogy ez elsősorban magánügy, mégiscsak a családnak kell az első helyen állnia, annál is inkább, mert a munkaadókat már nem riasztja el, ha egy pályázónak gyereke van. Ha egy nőnek van lehetősége rá, akkor szüljön. gyerek mellett tanulni is lehet, kapcsolatot is lehet tartani a munkahellyel. Internet még öt gyerek mellett is van. Mi a "Legjobb Női Munkahely" pályázatunk kapcsán sok olyan céget ismertünk meg, amely lehetővé teszi, hogy az anya akkor se essen ki a munkából, amikor a gyereke még kicsi, és a továbbtanulásra is megteremtik a lehetőséget. Általában nem egészséges, illetve kockázatosabb, ha egy nő negyven éves kora után kezd el szülni, bár vannak szerencsés kivételek. Az sem jó, ha a nők több évet maradnak otthon a gyerekkel, anélkül, hogy legalább távmunkában, részmunkában, vagy továbbképzésben részt vennének. Felelőtlenség lenne erre nem felhívni a nők figyelmét. Ha kiesnek a munkaerőpiacról, és három gyerek után, negyvenévesen próbálnak elhelyezkedni, nagyon nehéz lesz munkát találniuk. És mi lesz velük, amíg nyugdíjba mehetnek, ha lesz nyugdíjuk egyáltalán?

- Kisgyerek mellett dolgozni nem egyszerű. Mi van, ha a munkahely segítsége sem elég?

- Segíthet a generációk összefogása is. Nagyon pozitívnak tartom azt az új szabályt, amely szerint a nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek. Egy nagymama így komolyan tud segíteni az unokái nevelésében. A családi napközi vagy az egyéb kisebb közösségek is megoldást jelenthetnek. A bölcsőde az állam számára a legdrágább megoldás. Mostanában egyébként már az is előfordul, és hosszabb távon talán ezt is kell ösztönözni, hogy a cégek maguk is beszállnak óvodák vagy bölcsődék létesítésébe, ha kell nekik a női munkaerő.

- Az előbb szóba került a nyugdíj. Ön mire számít ezzel kapcsolatban?

- A fejlett világban már felismerték, hogy hosszabb távon gond lesz az állami nyugdíjakkal, és nekünk is érdemes erre minél hamarabb felkészülnünk. Az időskor már nem csak a nyugdíjról szól, nekünk már addig kell dolgoznunk, amíg csak tudunk. Magyarországon a rendszerváltozás után majdnem minden gondot a korai nyugdíjazással akartak megoldani, ami nagy hiba volt: munkaképes, erejük teljében lévő negyvenesek kerültek ki a munkaerőpiacról, akiket most már semmiképpen nem lehet visszahozni. Húsz év alatt különben is sok rossz lépést tettek a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. Ma minden munkavállalónak azt lehet ajánlani, hogy vigyázzon magára, mindenkinek a saját felelőssége, hogy egészséges maradjon, mert különben nyomorban fog élni. Egy egész életen át kell a nyugdíjra készülni. Húsz-harminc év múlva a lakosság egyharmada hatvanévesnél idősebb lesz, és nemcsak nálunk, hanem egész Európában, sőt Ázsiában is, Japánban a legrosszabb a helyzet. Nem lesz egyszerű a probléma megoldása: olyan kérdésekkel állunk szemben, amelyekre egész Európa keresi a válaszokat. Az Európa 2020 stratégiában azt fogalmazták meg, hogy addigra a népesség 75 százalékának kell dolgoznia. Ma nálunk 55 százalék ez az arány, Európában pedig 65 százalék.