Akit lehetett már kirúgták - stagnál a foglalkoztatottság
A fővárosban 1 millió körül stagnál a dolgozók létszáma, Nógrád megyében viszont volt olyan hónap, amikor a 20 ezret sem érte el - derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb elemzéséből.
Március végén 2 millió 544 ezer embert foglalkoztattak a cégek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) leadott létszámadatok alapján, ami 3 ezerrel kevesebb mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban, viszont 2 ezerrel több mint 2011 márciusában - derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb elemzéséből.
A statisztikák azt bizonyítják, hogy a munkaerő-piac képtelen kitörni a stagnáló állapotból.
Minden jel arra utal: a cégek többsége már elvégezte a gazdasági visszaesés miatt szükségessé vált leépítéseket, és jelenleg kivárnak, figyelve a magyar és az európai - kiemelten a német - gazdasági folyamatokat. Az új beruházásokra és ennek következtében a foglalkoztatottak számának bővülésére azonban még várni kell.
Budapesten 1 millió, Pest megyében pedig jellemzően 310 ezer fő körüli értéket mutatnak a számok havonta. Ez a két legerősebb régió a gazdaság fejlettségét, a foglalkoztatottak számát tekintve is. Növekedés azonban még ezeken a területeken sem látszik.
Tavaly márciushoz képest Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megye kivételével mindenhol csökkent kismértékben a foglalkoztatottak száma a Bisnode adatai szerint. A legjelentősebb csökkenés Komárom-Esztergomban következett be: itt csaknem 8 százalékkal esett vissza a cégeknél bejelentett dolgozók száma a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) leadott létszámadatok elemzése alapján. A legnagyobb - 1,9 százalékos - növekedés Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, majd Győr környéke következik a képzeletbeli toplistán 1,6 százalékkal. Bár Veszprémben is bővült a foglalkoztatottak köre, mindössze 73 fővel.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végétől 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2 hónapja
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság március második felében! 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 2 hónapja
- Megalakult a Nemzeti ESG Tanács 2 hónapja
- Átadták az Év Befektetője díjakat 3 hónapja
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- Így zárultak munkaerőpiaci támogatási programok Vasban 3 hónapja