Betonacéllal csalt adót egy Nógrád megyei bűnszervezet
Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással - írja az MTI.
Kovács Dorina a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta: a gyanúsítottak az Európai Unió területéről szereztek be betonacélt, amely egy magyar cégekből álló számlázási láncolaton keresztül egy szintén az érdekeltségi körükbe tartozó Pest megyei építőipari vállalkozáshoz került. A cégláncolatban elcsalták az áfát, a fiktív számlás vásárlások után visszaigényelték a forgalmi adót, összességében négyszáztíz millió forint kárt okozva a költségvetésnek - tette hozzá.
A sajtóreferens közölte: a NAV pénzügyi nyomozói egyszerre huszonhárom helyszínen tartottak házkutatást, tanúkat hallgattak ki, és öt gyanúsítottat őrizetbe vettek. Az akcióban lefoglalt autók, készpénz és bankszámlák értéke meghaladta a százmillió forintot.
Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással és közokirat-hamisítással. A nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Fővárosi Főügyészségnek.
MTI
A sajtóreferens közölte: a NAV pénzügyi nyomozói egyszerre huszonhárom helyszínen tartottak házkutatást, tanúkat hallgattak ki, és öt gyanúsítottat őrizetbe vettek. Az akcióban lefoglalt autók, készpénz és bankszámlák értéke meghaladta a százmillió forintot.
Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással és közokirat-hamisítással. A nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Fővárosi Főügyészségnek.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon