Bajban a munkaerő-kölcsönzők a bérkompenzáció miatt
A Nemzetgazdasági Minisztériumtól várja a megoldást a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége a hazai munkaerő-kölcsönző cégek nevében, utóbbiak ugyanis attól tartanak, hogy ellehetetlenül a működésük a kormány bérkompenzációs szabályozása miatt - olvasható a szerdai Népszabadságban.
Mivel a kölcsönbevevő cégek bérpolitikájára a kölcsönbe adóknak nincs hatásuk és a kölcsönzött dolgozók bérezését is ehhez kell igazítaniuk, nem tudják garantálni, hogy a foglalkoztatottak nettóban ne vigyenek haza kevesebb pénzt, mint tavaly. Ebből kifolyólag, hacsak nem nyelik le a különbözetet, a munkaerő-kölcsönzők eleshetnek közbeszerzésektől, állami támogatásoktól, sőt a teljes elvárt béremelés terheit enyhítő adókedvezménytől. Ha viszont átvállalják, egy esetleges csődöt kockáztatnak meg, vagy a kölcsönzést teszik drágábbá, ami elbocsátási hullámot indíthat el.
Szerintük a probléma a bérkompenzációról szóló jogszabály apró módosításával megoldható. A szövetség már megküldte a javaslatát a szaktárcának, és most várja a választ - ismerteti a napilap. A munkaerő-kölcsönző cégek 130 ezer embert foglalkoztattak tavaly, ennyi főt kölcsönöztek ki hazai cégekhez. A munkáltatói jogok megoszlanak a kölcsönbe adó és a kölcsönző vállalkozások között, a munkaviszony az előbbivel jön létre, a konkrét foglalkoztatás azonban utóbbihoz kötődik - olvasható a napilapban.
Népszabadság/MTI
Szerintük a probléma a bérkompenzációról szóló jogszabály apró módosításával megoldható. A szövetség már megküldte a javaslatát a szaktárcának, és most várja a választ - ismerteti a napilap. A munkaerő-kölcsönző cégek 130 ezer embert foglalkoztattak tavaly, ennyi főt kölcsönöztek ki hazai cégekhez. A munkáltatói jogok megoszlanak a kölcsönbe adó és a kölcsönző vállalkozások között, a munkaviszony az előbbivel jön létre, a konkrét foglalkoztatás azonban utóbbihoz kötődik - olvasható a napilapban.
Népszabadság/MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja