Egymillió munkahely - lehetséges-e vagy sem?
A Fidesz programjának egyik fontos része, hogy tíz év alatt mintegy egymillió munkahelyet hozzanak létre. Róna Péter közgazdász szerint azonban ez lehetetlen vállalkozás, mert ennyi idő alatt legfeljebb 500-650 ezer új munkahelyet lehet kalkulálni a reálszférában.
Róna Péter közgazdász ugyanakkor a Népszabadságnak azt mondta: teljesen valószínűtlen, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet lehetne létrehozni. A magyar munkakorú népesség szerkezete és képzettsége szerint nincs erre lehetőség. Szerinte tíz év alatt legfeljebb 500-650 ezer új munkahelyet lehet kalkulálni a reálszférában. Éves szinten Magyarországon a százezer munkahely megteremtése is nehezen elképzelhető 6-6,5 százalékos GDP-növekedés hiányában - tette hozzá.
Bernáth Ildikó, a Fidesz szakpolitikusa másként látja. Úgy véli, reális elképzelés, hogy a Fidesz, ha kormányra kerül, tíz év alatt egymillió munkahely létrehozásával számol. Az ellenzéki párt foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője szerint nem lehet "feltartott kézzel" kezelni a válságot. S ahhoz, hogy a gazdaság ne zsugorodjon tovább, jelentős mértékű adó- és járulékcsökkentés kell, és munkahelyteremtés.
Bernáth Ildikó szerint azért van realitása az egymillió munkahely megteremtésének, mert a statisztikák szerint 653 ezer a regisztrált munkanélküli, és legalább 500 ezren dolgoznak a fekete- és szürkegazdaságban - és itt az adó- és járulékcsökkentés kifehéredést eredményezhet. De azt is újra kell gondolni, hogy az uniós forrásokat milyen célokra használják; az élelmiszeriparban, a mezőgazdaságban a hazai pozíciók megtartása is nehéz a magyar vállalkozóknak.
Népszabadság
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 4 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 4 hete
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 1 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja