Érdemes megváltozni!
Félidejéhez érkezett az Európai Energiabajnokság, melynek második fordulója 2007. szeptember elsején indult el 17 ország - közöttük Magyarország - 150 vállalati, illetve önkormányzati irodájának részvételével. Az Energiabajnokság lényege, hogy a dolgozók viselkedésének, szokásainak megváltoztatásával kell energiamegtakarítást elérni.
A bajnokság első fordulójának angol győztese, a Centrica Business Services egy év alatt több mint 30 százalék energiát takarított meg a korábbi évekhez képest a fűtés-hűtés megfelelő szabályozásával. Az első forduló hazai győztese a Biopetrol Kft. volt, elektronikai berendezéseik, a világítás, a fűtés szabályozásával sikerül 13 százalékos energia-megtakarítást elérniük.
A versenybe bekapcsolódó magyar résztvevők száma a 2004-2005-ös első fordulóhoz képest megduplázódott, amely már közel 2500 irodai dolgozó bevonását és tudatformálását jelenti. A hazai versenyzők között van a British American Tobacco, a Béres, a Biopetrol, a Fővárosi Vízművek, a Hosszúhetényi Önkormányzat, az IBM Data Storage, a K&H Bank, a Tatabányai Önkormányzat és Siófok Önkormányzata.
"A költséghatékonyság központi téma a K&H-nál, és úgy gondoljuk, hogy egy ilyen verseny ösztönzően hat, és új ötleteket is adhat a további lépésekhez. Ez a bajnokság nem központi intézkedésekről szól, a sikerért minden kolléga tehet munkája során. Bár első körben csak a Vígadó téri épületet neveztük be, de szeretnénk, ha az energiatakarékos megoldásokat mindenki követendő példának tekintené" - mondta Laboranovits György a K&H Csoportszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.
Speciális feltételek
A KÖVET szakértői helyszíni bejárás keretében felmérték a versenyzőkkel együtt a megtakarítási lehetőségeket, és tudatformáló prezentációt tartottak a dolgozók számára. "Az épületek szerkezeti tulajdonságai és szigetelése, világítási és fűtési rendszere, gépparkja, az alaptevékenységből eredő kötöttségek nagymértékben meghatározzák a versenyzők mozgásterét, például a bank esetén a faxok éjjel is készenléti állapotban kell maradjanak, amikor más országban munkaidő van és fontos megrendelés érkezhet. Nem beszélve a speciális feltételekről, ha alvállalkozó végzi a takarítást éjjel, kontroll nélkül. Figyelni kell tehát, hogy a dolgozók által elért megtakarítás valóban realizálódjon a verseny végén" - mondta Havasi Péter, a KÖVET munkatársa, az Energiabajnokság nemzeti koordinátora.
A felmérés alapján minden versenyző önállóan alakított ki stratégiát a megtakarítások megvalósítására és a dolgozók motiválására, amelyhez a KÖVET is segítséget nyújtott egy kommunikációs workshop megrendezésével.
3000 eurós fődíj
Az Energiabajnokságot európai szinten az Intelligent Energy Europe támogatja, Magyarországon a kiemelt szponzor a Borsodchem Zrt. és a Fővárosi Gázművek Zrt. A nemzeti győztes 3000 euró összértékű jutalmat kap a verseny végén, melynek részeként két napos környezetvédelmi tanácsadást ajánlott fel a Denkstatt Kft, a Cordi Kutatás Fejlesztési Kht. energiaauditot végez a nyertes cég irodaépületében, a RICOH Hungary Kft. nyomtatót, az ECO-Invest Kft. pedig környezetvédelmi jogtár előfizetést ajándékoz majd a bajnoknak.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk