Hétvégi ügyelet Angliában: 1,5 milliós havi fizetés
Az ajánlat csábító, a munkavégzés viszont veszélyes: sokan feladták, mert nem bírták a stresszt. Összefoglalónk.
Az orvosoknak Anglia minden szempontból ideális lehet
A szakértők véleménye megoszlik az orvoselvándorlással kapcsolatban: egy részük szerint az elkövetkezendő években tömegesen hagyják el doktoraink az országot, mások pedig azt mondják, hisztériakeltés folyik és nem ennyire aggasztó a helyzet. Abban viszont egyetértenek, hogy a lehetőségek mind anyagi mind szakmai szempontból Angliában a leginkább kecsegtetőek.
Az álláskeresés során is ezt az országot ideális célba venni, hiszen Európa-szerte köztudottan Angliában a legnagyobb az orvoshiány. Mint Éger István, az Orvosi Kamara elnöke elmondta, míg hazánkban ezer főre 3,5 orvos jut, addig az Egyesült Királyságban ez az arány 1,8.
Feszített munkatempó, folyamatos koncentráció
A Metaforum adatai szerint jelenleg mintegy 400 magyar orvos regisztráltatta magát az Angol Orvosi Kamara, Genergal Medical Council adatbázisában, de száznál is kevesebb azok száma, akik ténylegesen munkát vállalnak. Azt pedig megbecsülni sem lehet, hogy közülük hányan járnak ki hétvégenként ügyelni Angliába. Ami biztos, elsősorban a háziorvosok élnek a lehetőséggel, és vállalnak ügyeletet a szigetországban a péntektől vasárnapig terjedő időszakban.
"A tévhittel ellentétben azonban ez a munkavégzés nem minden esetben zajlik úgy, hogy az orvos péntek délután felszáll a repülőre, és vasárnapig egy helyen ügyel. Ilyen típusú munkavégzési forma is előfordul, de a leggyakoribb: a megérkezést követően az orvos dolgozik 6-7 órát az egyik városban. Ezt követően autóba ül, és elutazik egy másik városba, ahol ismét ügyel néhány órát, majd megint autóba ül, és egy harmadik kórházban 5-6 órás munkával fejezi be a hétvégét" avatott be Keszi Roland, a kórházi orvosok, háziorvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és ápolók angliai munkaközvetítésével foglalkozó Metaforum Központ Kft. stratégiai igazgatója.
200-230 ezer forint egy hétvégéért
A folyamatos megveszített munkáért azonban kárpótolják az orvosokat, mégpedig magyarországi viszonylatban rendkívül magasnak számító fizetésekkel. Keszi Roland tájékoztatása szerint - amellyel egyébként az Orvosi Kamara elnöke is egyetértett - egy magyar háziorvos egy ilyen hétvége elteltével az utazási és egyék költségek levonása után körülbelül nettó 200-230 ezer forintot vihet haza.
A bérek azonban még így sem érik el sem a francia, sem a német orvosok fizetését, akik általában ennek az összegnek a dupláját is megkereshetik ugyanannyi munkával. Ráadásul a magyar orvosok megítélése sem a legjobb Angliában. Bár szakmai hozzáértésüket nem vonják kétségbe, mégis a kiválasztás során nehéz felvenniük a versenyt a régi tagországok doktoraival szemben.
Hátrányban az új tagországok orvosai
"Az angolok bizalmatlanok a magyar orvosokkal. Nemcsak kifejezetten a magyarokkal, hanem az összes, új tagországból érkező orvosokkal szemben vannak fenntartásaik. Ennek oka, hogy míg a francia vagy a német orvosokkal már évek óta dolgoznak együtt, addig a magyarok munkastílusával eddig még nem igazán találkoztak. A csatlakozást megelőzően ugyanis csak kevés magyar orvos döntött az angliai munkavállalás mellett" - magyarázta Keszi Roland.
A versenyben gátló tényező továbbá a nyelvtudás. A hazai orvosok nem vagy csak kevés esetben érik el azt a szintű nyelvismeretet, amivel egy angol nyelvterületről érkező orvos rendelkezik. És ezt a munkáltatók is tudják.
Mielőtt belevágnánk
Nem árt tudni, hogy az álláskereséssel járó adminisztráció elég hosszadalmas és költséges. "Ahhoz, hogy egy orvos munkát vállalhasson Nagy-Britanniában, túl kell esnie egy adminisztratív kötelezettségekkel, és bonyolult nyomtatványok kitöltésével teletűzdelt, viszonylag hosszú időt felölelő úgynevezett regisztrációs eljáráson, amely során a kinti "Orvosi Kamara" (General Medical Council) megvizsgálja a diplomáját, szakvizsgáit, szakmai múltját, és előéletét. A munkavállaláshoz magas szintű angol nyelvtudás szükséges Az elhelyezkedést nagyban megkönnyíti, ha a jelentkezőnek már van angliai szakmai tapasztalata, referenciája" - tájékoztatott a stratégiai igazgató.
180-200 ezer forint szükséges a szerződés aláírásáig
Keszi Roland számításai szerint a szerződés aláírásáig -és nem az első fizetésig- körülbelül 180-200 ezer forinttal kell rendelkeznie a pályázónak. Számolni kell ugyanis a 290 fontos brit kamarának befizetendő díjjal, a nyomtatványok (pl. diploma) lefordításának költségeivel, a postaköltségekkel, valamint az utazási költségekkel. Az orvosnak a pályázás során szükséges kiutaznia, hogy igazolja személyazonosságát a brit kamaránál.
Kevesen fognak átjutni a rostán
Mint a Metafórum stratégiai igazgatója elmondta, az érdeklődés várhatóan egyre nagyobb lesz az ilyen jellegű munkavégzés iránt, aggodalomra azonban nincs ok: várhatóan a nyelvtudásbeli versenyhátrány és az angolok bizalmatlansága miatt csakúgy, mint eddig, a jövőben is csak kevesen jutnak majd át a rostán.
A magyar orvosok egyébként nem szívesen nyilatkoznak hétvégi angliai ügyeletükről. Több helyről is azt a választ kaptuk, hogy a hétvégén ügyelő orvosok nem akarják a nyilvánosság tudomására hozni hétvégi tevékenységüket.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
A tudás törvényei: a megértés kulcsa