kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Így készítsük fel autónkat a nagy hidegre

Ahogy közeleg az ősz, majd beköszönt utána a tél, egyre több autósnak jut eszébe a téligumik felszerelése. Ám ilyenkor nem csak az abroncsokra kell gondolni, hanem a hűtővízre, az ablakokra és az akkumulátorra is.

A téli hidegre célszerű az egész autót felkészíteni, ahhoz, hogy biztonságosan vezethessünk. Azt is fontos megemlíteni, hogy a nagyon hideget semmiképp sem szabad megvárni! Mindent, ami a kocsi felkészítését és ellenőrzését illeti, végezzük el még időbe, az igazi téli hideg előtt!

Akkumulátor

Talán sajnos már mi is jártunk úgy, hogy a nagy hidegnek köszönhetően kocsink nem indult el. Ez azért történt, mert az akkumulátort nem készítettük fel kellően a hidegre és ez sok kellemetlenséget okozhat számunkra, főleg, ha sietve indulunk valahova.

Először is, fontos, hogy megtisztítsuk az akkumulátort a korróziótól. Ezt tehetjük zsírral, glicerinnel, vagy kontaktspray-vel. Azt azonban jó észben tartani, hogyha az akkumulátorunk már 3 évnél régebbi, akkor célszerű egy megbízható szakszervízben megmérni a teljesítményét, mert nagyon nagy fagyban 50 százalékkal is csökkenhet a teljesítménye.

Olaj



Időközönként mindenképpen fontos ellenőrizni az olajat és ha szükséges, akkor azt cserélni kell! Ezt megtehetjük mi is, ám ha nem vagyunk tapasztalta, akkor forduljunk szakemberhez! Arra azonban nagyon figyeljünk oda, hogy ha olajcsere előtt állunk, akkor csak azonos specifikációjú olaj kerüljön a tartályba, olyan, ami megfelelő a gépjárműnek.

Ablaktörlők és az ablakok



Télen a hó, a havaseső és a jég még nagyobb bajt okozhat, főleg, ha nem látunk ki az ablakokon rendesen. Még a nagy hideg előtt fontos, hogy ellenőrizzük az ablaktörlő lapátok állapotát. Ha el vannak már kopva esetleg eltörtek, mindenképp cseréljük le! Ebben az időjárásban, a biztonságos vezetés érdekében még jobban figyeljünk oda az ablaktörlőkre!

Tipp: A szélvédőre ráfagyott jeget semmiképp se az ablaktörlővel akarjuk leszedni, hanem olvasszuk le az ablakfűtéssel. Ilyenkor még segíthet, ha téli ablakmosóval és jégkaparóval állunk neki letakarítani a jeget. Fagyban az ablakmosó folyadékot is le kell cserélni olyanra, ami nem fagy meg. Rendszeresen ellenőrizzük azt, hogy elegendő ablaktörlő folyadék van-e a tartálya, hiszen kellemetlen meglepetést okozhat, ha nem tudjuk megfelelően letakartani a szélvédőt, amikor az előttünk lévő kocsi felveri a sarat és a latyakot.

Hűtővíz



Magyarországon mínusz 20-25 fok körüli a legalacsonyabb hőmérséklet és jó ezt tudni, ha hűtővizet kell cserélni, hiszen az a jó, ha ennél 5 fokkal hidegebb időjárást elbíró fagyállót használunk.
Fontos azt is tudni, hogy két évente teljesen le kell cseréni a hűtővizet, hiszen a keletkezett korróziót megakadályozó anyagok mellett olyan összetevők is vannak benne, amelyek kenést biztosítanak más alkatrészeken is.

Fékek



Különösen télen fontosak, hogy a gépjármű fékei megfelelő állapotban legyenek. Ilyenkor egy hirtelen csúszás vagy előzés esetén életeket menthet az, ha időben le tudjuk állítani az autót, ezért ezt semmiképp nem szabad elhanyagolnunk. Az a legjobb, ha szakember segítségét kérjük és vele ellenőriztessük a fékeket, a féktárcsát és a fékbetéteket. Fontos az is, hogy a fékdob ne legyen elkopva, illetve meg kell nézni a fékfolyadék szintjét is.

Ajtók, zárak



A gépjármű ajtajainak gumitömítését is rendszeresen ellenőrizni kell és ahhoz, hogy sokáig jó állapotban legyenek, tisztítani kell őket, majd tisztítás után át kell vékonyan kenni glicerinnel.
Az igazi hidegre és fagyra érdemes a zárakat is megfelelően felkészíteni. Ilyenkor jégoldó spray-vel fújjuk le őket, még a nagy fagyok előtt.

Gumiabroncs ellenőrzése és cseréje



Az egyik legfontosabb, amit a hideg beállta előtt mindenképpen cseréltetni kell, azok a gumiabroncsok. Semmilyen okból nem szabad télen fent hagyni a nyárigumit, hiszen ezzel rengeteg balesetet okozhatunk. Nem csak saját, de embertársaink életére is vigyázzunk az utakon és ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő abroncsok kerüljenek az autóra, olyan, ami az időjárásnak megfelelő.

Rengeteg különbség van a téli és nyárigumi között, melyet sokan nem is tudnak. A legnagyobb különbség pedig eleve az anyagösszetételük. A téligumiba van plusz olyan anyag, amely megvédi a gumit attól, hogy fagyba kevésbé legyen ruganyos és megkeményedjen. A másik fontos különbség a bordázottság, aminek köszönhetően a téli gumival felszerelt autó jobban tapad az útra és sokkal előbb képes lefékezni.

Ne hanyagoljuk el az abroncsokat, és ahogy közeleg a tél, ellenőrizzük téligumijainkat, hogy megfelelő állapotban vannak-e. A nyárigumikat 7 Celsius fok alatt kell lecserélni téligumira.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk