Így változik a szakképzés június másodikától
Ősztől emelkedik az oktatók bére, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá.
Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte az MTI-vel Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: a szakképzésben különösen fontos a gyakorlati tudás elsajátítása, és nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes szakmákat mennyire lehet hatékonyan tanítani digitális távoktatási formában.
"Az intézmények vezetői bírnak megfelelő információkkal arról, hogy miként lehet a lehető legjobban összehangolni a koronavírus-járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedéseket a gyakorlati oktatással" - mondta Schanda Tamás.
Hozzátette, a szakképző iskolák esetében az intézmények működésére, tanítási rendjére vonatkozó, az általános iskolákétól és gimnáziumokétól eltérő szabályozás teszi lehetővé a tanév hátralévő részében az elmaradt gyakorlati képzés részleges pótlását, illetve a nyári szakmai gyakorlatok előkészítését és megvalósítását.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a duális képzőhelyek egy része az eddigi helyzetben is tudta folytatni működését, mert meg tudta teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, így a tanulószerződéssel rendelkező tanulók egy része az egészségvédelmi biztonsági előírások betartásával és biztosításával e cégeknél tudta, tudja teljesíteni a szakmai gyakorlatát.
"Ugyanakkor több duális képzőhelyként is működő vállalat a járványügyi helyzetre tekintettel felfüggesztette működését, illetve nem fogad tanulót. A korlátozások általános enyhítése várhatóan javít ezen a helyzeten, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő képzésben részesüljenek, lehetőség szerint a nyári gyakorlatok ne maradjanak el, vagyis ne kelljen ezeket a következő tanévben pótolniuk a tanulóknak" - tette hozzá.
Schanda Tamás elmondta, hogy a kormánynak kiemelten fontos a szakképzés. "Az országnak és a gazdaságának jó szakemberekre van szüksége. Ahhoz, hogy továbbra is eredményesek lehessünk, elengedhetetlen a szakképzés átalakítása, ezért ősztől egy megújult rendszerben tanulhatnak a fiatalok. Emellett az oktatók bérét is megemeljük, átlagosan 30 százalékkal, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá" - fejtette ki. "Továbbra is azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ehhez járul hozzá a szakképzés fejlesztése is" - jelentette ki az államtitkár.
MTI

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 3 napja
- Nem derűs a helyzet: mutatjuk, kinek a véleményére támaszkodnak a magyarok pénzügyi döntésekben 4 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 1 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete