Kanadába 2008. március 1-je óta már vízum nélkül is lehet utazni. A vízummentes beutazás azonban még nem jogosít fel a munkavállalásra, annak - bizonyos típusú munkáktól eltekintve - csak munkavállalási engedély birtokában lehet nekikezdeni. Ezt azonban Kanada nem osztogatja minden szerencsevadásznak, kizárólag annak ad esélyt, aki bizonyíthatóan hasznos tagja tud lenni a kanadai társadalomnak. A bevándorlók szűrését egy Ausztráliához hasonlatos (www.hrportal.hu/hr/elerheto-alommunka-ausztraliaban), minden részletre kiterjedő pontrendszerrel végzi, amely többek közt figyelembe veszi az illető életkorát, angol, illetve francia nyelvtudását, végzettségét, munkatapasztalatát (legalább egy év folyamatos tapasztalat szükséges), rokoni szálait, s legfőképpen azt, hogy hiányszakmában kíván-e elhelyezkedni (www.cic.gc.ca).

Kanada jelenleg az egészségügyben (családorvos, főnővér, nővér, radiológus) és a bányászatban (geológus, bányász-, gépészmérnök) küzd nagy munkaerőhiánnyal, de a vendéglátóipari (szakács, konyhafőnök), illetve a különböző szakipari munkák (villany-, vízvezeték-szerelő) terén is szívesen veszi a külföldi utánpótlást.

Nagyban segíti a munkavállalási engedély megszerzését, ha az anyaországból már előre sikerül lefixálni egy munkaajánlatot (arranged employment), bár ezt a kanadai cégek sem tehetik "büntetlenül". A munkaadónak ugyanis bizonyítania kell az illetékes kanadai hivatalnál (Human Resources and Social Development Canada), hogy helyi munkavállalóval nem tudja betölteni az állást. Annak, aki sikerrel veszi ezt az akadályt, már csak egy dolga marad: pénzt gyűjteni. A bevándorlónak ugyanis igazolnia kell, hogy kanadai tartózkodásához megfelelő pénzösszeg áll rendelkezésére, hogy magát, illetve esetlegesen kiutazó családját eltartsa. Ez alól csak egy kivétel van, az úgynevezett szponzorálás, vagyis amikor egy kanadai családtag vállalja a szponzorált személy alapvető szükségleteinek fedezését és pénzügyi támogatását. Ennek értelmében szponzorálni lehet, házastársat, élettársat, 22-ik életévét be nem töltött, egyedülálló gyermeket, szülőt, nagyszülőt, sőt bizonyos feltételek mellett egyéb rokont is. Természetesen a csalások elkerülése végett a kapcsolatot érintő legapróbb és legszemélyesebb részletekre is rákérdeznek a kanadai hatóságok (ki kivel, mikor, hol, milyen körülmények között találkozott), s képeket, számlákat, személyes leveleket kérnek számon a kapcsolat valódiságát bizonyítandó.

Az élet Kanadában

A fenti tortúrán ment át a Hello Kanada (hellokanada.blogspot.com) egyik bloggere, Lívia is, aki párkapcsolati okokból vándorolt ki az észak-amerikai országba. "Mivel a férjem kanadai-magyar, azaz Torontóban nőtt fel, így adva volt a lehetőség, hogy itt is élhetjük a közös életünket. Számára, több mint húsz év Kanada után, már nehéz volt "visszarázódni" a magyarországi mindennapokba (habár őszintén megpróbálta), így adta magát a dolog, hogy én is megismerjem az ő otthonát. Eleinte kicsit féltem az ismeretlentől, mert alapvetően nem vagyok az a könnyen mozdítható típus, de a férjem sokat segített; maga Torontó pedig egy igazán élhető és szerethető város" - mesélte lelkesen Lívia.




A munkakeresést azonban ez sem tette egyszerűbbé, Lívia eleinte nem is tudott elhelyezkedni a szakmájában, helyette inkább egy másikat kezdett el megtanulni. Sokféle lehetőség áll a bevándorlók rendelkezésére a nyelvtanulást és az elhelyezkedést illetően, a szakmai szervezetek ugyanis különféle - sokszor ingyenes - programokat indítanak, amelyek révén ráadásul rengeteg kapcsolatra tehet szert az ember, hívta fel a figyelmet Lívia. Hosszú távon ez elengedhetetlen a sikerhez - folytatta -, mert bár a munkakörülmények sok szempontból hasonlóak, mint Magyarországon, sok szempontból azonban különbözőek, arról nem is beszélve, hogy tartományonként is változhatnak az egyes szabályozások.

Ontarióban például, ahol Lívia családja él, szintén a 40 órás munkahét az általános, viszont az efeletti túlórát másfélszeresen fizetik meg. Minden öt órában jár legalább egy fél óra ebédszünet, ami azonban lehet fizetett vagy nem fizetett, így előfordul, hogy a teljes állás 40 óra helyett 37,5 fizetett órát jelent. Továbbá kilenc hivatalos állami ünnep van az évben, ami fizetett ünnepnapnak számít. "Ahogy a statisztikák is mondják, Kanada az egyik olyan ország a világon, ahol éves viszonylatban a legtöbbet dolgoznak a munkavállalók. Ez azt jelenti, hogy egy év munkaviszony után két hét szabadság jár, és összesen ennyi is a törvényben előírt. Azaz akár 25-30 év után is van, akinek két hete van pihenésre. Hogy ez növekszik-e az évek folyamán, az a munkáltatójától függ. Szerencsére az állami helyeken és a nagyobb cégeknél ez a szám szépen emelkedik. Szülési szabadság viszont maximum 35 hét lehet, amit az állam fizet. A kanadaiak mindezeket nagyon szigorúan veszik, a legkisebb szabályszegésnek is utánanéznek" - tette hozzá Lívia, aki úgy érzi, összességében jól járt a kivándorlással. Elmondása szerint jobban érzi a jövőjét, hiszen a lehetőségek adottak, "csak" élnie kell velük és keményen megdolgozni értük. "Az eredeti szakmám szociális munkás, amiből otthon egyedül egy garzonlakást alig tudtam fenntartani, itt pedig véletlenül úgy alakult, hogy az egyik legjobban fizetett szakma. Mivel imádom a munkám, és még otthon választottam, tudtam, hogy szűkösen fogok megélni belőle. Most viszont több minden van előttem, mint valaha reméltem" - magyarázta elégedetten Lívia.

Tartózkodóak, de szívélyesek a kanadaiak

Hasonlóan optimistán nyilatkozott a Hello Kanada másik bloggere, Mariann is, aki 2005-ben három év távkapcsolat után utazott ki kanadai párjához. "A költözés gondolata mindaddig rendkívül izgalmasnak hatott, amíg a szponzorálási folyamatnak vége nem lett és 2006-ban valósággá vált a mese: költözni "kell". Féltem is egy kicsit, de leginkább a sok papírmunkát utáltam. Szerencsére a férjem sokat segített a hivatalos dolgok elintézésében, illetve a mindennapi élet kérdéseiben" - emlékezett vissza Mariann, akinek egyedüli problémát csak a francia nyelv okoz. Elmondása szerint már három éve tanulja, de még mindig csak bájosan mosolyog, ha valaki ezen a nyelven szólítja meg. (Francia nyelvtudás egyébként csak Quebec tartományban szükséges, Kanada bármely más részén meg lehet élni nélküle.) Szerencsére a munkahelyén kizárólag angolul beszélnek, így a kommunikációval különösebben nincsen gondja, már ha nem számítjuk ide a kisebb-nagyobb kulturális különbségeket. "A kanadaiak egyrészt nagyon tartózkodóak, nehezen barátkoznak, ellenben meglepően segítőkészek és nyíltak, ha felületes ismeretségről van szó. Itt is érzékelhető a francia-angol ellentét, a franciák könnyebben ismerkednek, míg az angolokat hosszú "barátság" után is nehéz kiismerni. Néhány elvadult nacionalistát leszámítva viszont úgy gondolják, hogy a bevándorlók jót tesznek az országnak, szükség van rájuk, a munkájukra, ott vannak/vagyunk a mindennapokban, mindenkinek van barátja, ismerőse vagy munkatársa, aki nem az országban született. Ugyanakkor nagyon naivak, és eszükbe sem jut, hány diplomás bevándorló kényszerül tudásszintje, illetve képességei alatti munkát végezni" - mutatott rá Mariann.

Ettől függetlenül Mariannak nincs sok oka a panaszra: jelenleg albérletben él férjével Montreál egy kertvárosias részén, és hamarosan vesznek egy kis házat a környéken. "Van továbbá egy autónk, de ha városközelibb helyen élnénk, nem feltétlenül lenne rá szükség. Ismerek olyanokat, akik - nem bevándorlóként is - úgy döntenek, hogy egy-egy hétvégére autót bérelnek. A havi bevételünkből egyébként simán kijövünk, de a jelenlegi gazdasági helyzetben félretenni már nehezebb" - osztotta meg tapasztalatait Mariann. Vélhetőleg ennek köszönhető, hogy mindennapjait legfeljebb csak a honvágy zavarja meg, bár elmondása szerint ez inkább olyan hullámzó dolog, és nem is kifejezetten az ország hiányzik számára, hanem a családja, a barátai, illetve az otthon megszokott hangulatok. Úgy hiszi, vannak emberek, akik bárhol megélnek, mert nem kötődnek olyan erősen egy ideához. "Az elmúlt három év alatt egyszer utaztunk haza, egyszer pedig édesanyám jött látogatóba. Őszintén szólva a két hét rohanás nem hiányzik, hiszen ilyenkor mindenki akar "csak egy kicsit" találkozni, de az képtelenség" - világított rá a kivándorlás hátulütőire Mariann, aki azért leszögezi: alapvetően jól érzi magát Kanadában, nincsenek nagy igényei, boldog és ez a fontos. Lakhelytől függetlenül.

Az állam tesz a fejlődésért

Minél több időt tölt el az ember Kanadában, annál boldogabb életet élhet, legalábbis erre enged következtetni a Romániából dobbantó András beszámolója. "A kivándorlás ötlete a munkatársaktól jött, akik közül többen Kanadába készültek, de valójában mindig is ott lappangott az agyamban az egyetem elvégzése után. A cég, ahol dolgoztam, és máskülönben az egész román gazdaság nagyon rosszul ment '97 után, úgyhogy jobb kondíciókra vágytam. A lehetőség megvolt az 1989-es változások után, mivel szabad volt az emigráció" - mesélte András. Bevallása szerint félni nem félt, igaz, külföldiként a munkakeresés nem sétagalopp, nagyon nagy türelem es önbizalom szükségeltetik hozzá. Mindig tudni kell, hogy mit akarunk, és képesnek kell éreznünk magunkat arra, hogy ezt időről-időre be is bizonyítsuk másoknak.

Szerencsére ebben Kanada kellően segít, hiszen a munkakörülmények igazán jók, a munkajogi szabályokat mindenütt betartják, és nagyon vigyáznak, nehogy felesleges perekbe keveredjenek. Ebből kifolyólag a fekete-, illetve a szürkemunka gyakorlatilag nem létezik, pedig az adókulcsok meglehetősen magasak. "Quebec tartományban például, ahol élünk, a legnagyobb az adó az összes kanadai tartomány közül: évi 20 ezer CA$ után körülbelül 21 százalékot, 30 ezer CA$ után 25 százalékot; 40 ezer CA$ után pedig körülbelül 28 százalékot vonnak le a jövedelemből" - sorolta András. Az állam azonban igazán tesz a fejlődésért: az utakat, parkokat, iskolákat, egyetemeket mindig karbantartják, illetve továbbfejlesztik, és majdnem minden évben megjelenik egy újabb fajta adóhitel, hogy a magánszektornak is lehetőséget biztosítson a megújulásra.

Andrásnak - mint mondta - nagyon bejött a kivándorlás, jó munkahelyet szerzett, vadonatúj Mazda 3-as kocsival rója a kanadai utakat, és pár hónapja vásárolt feleségével egy kis házat egy szép helyen. "Mégis mit lehet kérni többet 6,5 év után? Honvágyam ráadásul nem nagyon van, inkább az igazi régi barátok hiányoznak. Minden második évben próbálunk hazamenni, de ezután inkább járjunk a világot, mintsem hogy Romániába menjünk látogatóba" - vallja a kanadai mintapolgárrá lett magyar úriember.