kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Kevés a családbarát munkahely

Bár gazdaságilag is megéri családbarát munkahelyet működtetni, még mindig kevés vállalat ismeri fel a benne rejlő potenciált. Koltai Luca, a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda vezetője az atipikus foglalkoztatási formákról való tudatlansággal magyarázza a szomorú helyzetet.

images

Szakemberek állítják, hogy a munkahelyek gazdálkodását illetően a képzett, hosszú évek alatt tapasztalatot szerzett kismama távolmaradásából fakadó költségek sokkal nagyobbak, mint amit a megtartásáért tett lépések igényelnek. A családbarát munkahelyek működtetői ezt a felismerést is hasznosítják.

A Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda vezetője, Koltai Luca szerint nagyon kevés olyan munkahely létezik Magyarországon, ahol figyelembe veszik, hogy a dolgozónak egyéb - szülői - kötelességei is vannak. Eddig csupán egy szűk kör tanúsította, hogy komolyan érdekelt az ilyen munkahelyteremtésben, pedig jóval nagyobb érdeklődésre lenne szükség. Feltehetően azért van ez így, mert a munkaügyi tárca által meghirdetett Családbarát munkahely pályázat csupán erkölcsi elismerést tud nyújtani, közvetlen anyagi támogatásokban már nem részesít a verseny.

Koltai Luca szerint ma Magyarországon a nőknek van nagyobb szükségük ezekre a munkahelyekre, ellentétben Európa több országával, ahol nem ez a helyzet. Magyarországon a gyes-t alig egy-két százalékban veszik férfiak igénybe, a skandináv országokban ez az arány eléri a harminc-negyven százalékot.

Atipikus foglalkoztatással könnyebb lenne

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, el kéne terjedniük azoknak a rugalmas munkavégzési formáknak, melyek eleve családbarátok. Ilyen például a részmunkaidő, a távmunka, az osztott munkakör - amikor egy munkakörben például két kismama dolgozik.

Van igény a távmunkára - jelzi az iroda vezetője -, de nagyon kevés a lehetőség, azt is szélhámosok próbálják kihasználni. Hirdetésekben ajánlanak munkát, válaszborítékot várva, aztán kiderül, hogy ajánlatuk minden, csak nem munka. Jelen pillanatban igazán jól működő lehetőségek a nem teljes munkaidős távmunkák, amikor csak munkaideje bizonyos részében dolgozik távmunkásként az alkalmazott. Ez különösen jó lenne, ha elterjedne, hiszen jól jönne akkor is, amikor valaki gyesről visszatér, s munkáját ebben a formában végezheti tovább. Ez ráadásul a munkáltatónak is hasznos, hiszen ismeri a dolgozót, tudja, mire képes, mit várhat tőle - magyarázza Koltai Luca.

Tudatlanok a munkavállalók

Természetesen a munkavállalói oldal is hibás , sokan azért félnek a részmunkaidőtől, mert azt hiszik, hogy nekik kétszer annyi szolgálati idő kell a nyugdíjjogosultsághoz, mint annak, aki nyolc órában dolgozik. Pedig ez nem igaz: a fizetések és a juttatások ugyan - a 4-6 órás munkavégzésnek megfelelően arányosan - alacsonyabbak, de szolgálati időnek ugyanúgy számít a részmunkaidő, mintha valaki teljes munkaidőben dolgozna. A vállalatok azért nem szeretik a részmunkaidős alkalmazottakat, mert két négyórás dolgozó után valamivel több a költségük, mintha egyetlen nyolc órást foglalkoztatnak - emlékeztet az iroda vezetője.

Nincs kifogás a családbarát munkahely megteremtésére

Koltai Luca szerint még az éjjel-nappal, folyamatosan működő üzemek is lehetnek családbarátok. Kiváló példa erre a BKV, ahol olyan munkaköröket hoztak létre (anyás munkaköröknek nevezik), ahol a dolgozókat úgy osztják be, hogy munkaidejük igazodjon a gyermekellátási intézmények munkarendjéhez. Ezt alkalmazzák járművezetőknél, ellenőröknél, pénztárosoknál egyaránt. Koltai Luca meggyőződése, hogy a módszer akár a gyári futószalagoknál dolgozók esetében is bevezethető lenne, ha a munkáltatók vállalnák a szervezéssel járó tennivalókat, belátva, hogy dolgozóik megtartásához és a munkahelyi közérzet emberibbé válásához így is vezet az út.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk