Esélyegyenlőségi tervek felülvizsgálata - Most mi a teendő?
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elősegítéséről szóló törvény hívta életre az esélyegyenlőségi terv fogalmát, melyet a közszféra munkáltatói legnagyobb részének kötelező volt 2004. december 31-ig elfogadni. A terv megléte egyre nagyobb szereppel bír, hiszen az Európai uniós támogatások elbírálásánál nagyon fontos szempont már ma is, és egyre több pályázati kiírásban válik alapkövetelménnyé.
Az első terv elkészítése sok bizonytalanságot, információ hiányt hozott, a felülvizsgálat újabb kérdéseket vet fel a megbízott esélyegyenlőségi referensek/szakértők számára.
A felülvizsgálat elsődleges célja, hogy kiderüljön sikerült-e a felmért hátrányokat csökkenteni illetve a kitűzött célok felé haladni a szervezetnek. Ugyancsak előfordul hogy olyan változások történtek, vagy előreláthatóan történni fognak a szervezetben, amelyek hatással lehetnek a tervre, vagy érdemes őket kezelni egy felújított dokumentumban (pl. várható létszámleépítés, akadálymentesítés, pályakezdők foglalkoztatásának bővítése). Ugyancsak lehetőséget nyújt a felülvizsgálat arra, hogy a munkavállalók és a munkáltatók újra egy asztalhoz ülve beszélhessenek a témáról és a lehetőségekről.
A felülvizsgálat folyamata nem sokban tér el az első terv elfogadásának folyamatától. A felülvizsgálatnak ki kell térnie arra, hogy a tervben meghatározott intézkedéseket hogyan sikerült megvalósítani. Vajon a tervezett lépések, programok megvalósultak-e, és ha igen hogyan? A konkrét végrehajtás során milyen változások történtek az eredeti elképzelésekhez képest, illetve milyen új nehézségek merültek fel, hogyan sikerült ezeket leküzdeni. Egy meg nem valósított tervből tanulni legalább annyira hasznos, mint egy megvalósítottból.
Érdemes újra elvégezni azokat a felméréséket, amelyeket az első alkalommal és összehasonlítani az eredményeket. Nem gondolom, hogy ilyen rövid idő alatt látványos elmozdulásokat kellene felmutatni, de már az is pozitív, hogyha a kívánt irányba mozdulnak a tendenciák. Ugyancsak hasznos lehet megkérdezni az érintetteket, a munkavállalókat, hogy ők hogyan látják a tervet, szerintük sikerült-e a valós nehézségekre válaszolnia, és sikeresnek értékelik-e a működését, melyek voltak a leginkább hasznos vagy legkevésbé értékes tevékenységek
Ha a vizsgálat elkészült és a munkáltatónak, munkavállalóknak tudomásuk van már a lejáró terv hatásairól, megvalósításáról, elkezdődhetnek az újabb tárgyalások arról, hogy a jövőben milyen további lépések tehetők az esélyegyenlőség érdekében.
Az új tervnek nem kell feltétlenül nagyon másnak lennie, mint az előzőnek. A legtöbb szervezet nem változik meg ennyi idő alatt. Mégis érdemes a jelenlegi igényekhez, lehetőségekhez igazítani a tervet.
Jó munkát és sikeres együttműködést kívánok, kérdéseikkel pedig forduljanak nyugodtan a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda munkatársaihoz.
Koltai Luca, irodavezető
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 2 hónapja
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 3 hónapja
- Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben 4 hónapja
- A legnagyobb stresszforrás a bizonytalanság - így tegyél a cégnél ellene 7 hónapja
- A fogyatékkal élő fekete nők az önfoglalkoztatás felé fordulnak 8 hónapja
- Így tudnak a nők "hamarabb látszani" 10 hónapja
- Távozik a Renault vezérigazgatója 11 hónapja
- Üvegplafon a ma munkavállalójának: még mindig van vele dolgunk? 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?