Könnyen túl sokba kerülhet az ajándékutalvány
Az év végi juttatásokhoz kapcsolódóan több munkáltató tervezi, hogy ajándékutalványt ad a dolgozóinak. Az ajándékozásra több párhuzamos szabály is vonatkozhat az adótörvényben. Ráadásul egy apró figyelmetlenség is sokba kerülhet a munkáltatónak.
Csekély értékben nem lesz gond?
A legegyszerűbb a helyzet, ha csekély értékű ajándékot ad a munkáltató. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, ha az adóévben maximum háromszor ad a vállalkozás ajándékutalványt, és egyik alkalommal sem lépi túl a 9 800 forintos értékhatárt, akkor egyértelműen 51,17 százalék közterhet kell majd fizetnie.
Nagyobb értékű ajándékutalványok esetén is kioszthatja ezt a munkáltató 51,17 százalék közteher megfizetése mellett, ha mindenkinek egyformán adja, vagy minden dolgozó egyforma értékű keretösszeg terhére választhatja (például cafeteria rendszerben) az olyan utalványát, mely nem jogosít fogyasztásra, készétel vásárlására. Ebben az esetben akár korlátlanul is adhat ilyen juttatást a munkáltató a dolgozóinak.
A problémát majd az okozza, ha a munkáltató nem egyformán ad ajándékot és át is lépi a csekély értékű ajándék törvényi kereteit – figyelmeztet Fata László cafeteria szakértő.
Például egy dolgozói csoport 20 ezer forint értékű ajándékutalványt kap, míg a többiek nem kapnak ilyen juttatást. Ebben az esetben a munkáltatónak egy szabályzatot kell készítenie ehhez a juttatáshoz. Ellenkező esetben egyéb jövedelemként fizetheti a közterheket.
Ez a szabályzat akkor felel meg az adótörvényeknek, ha nem alkalmaz a teljesítménnyel kapcsolatos jellemzőket a csoportok meghatározásához. Megfelelő szabályzattal elkerülhetjük a többlet adóterhet, és 51,17 százalék közterhet kell fizetnünk a dolgozói csoportoknak különböző értékben adott juttatások után is.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 1 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 2 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 1 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 1 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: erre kell figyelniük az új egyéni vállalkozóknak és az adószámos magánszemélyeknek 2 hónapja