Korrigált a KSH, de így is sok a munkanélküli
Javította keddi statisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal: eszerint tavaly december és 2011. februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 743 ezer volt, a munkanélküliek száma pedig az egy évvel korábbihoz képest 1,8 százalékkal, 487 ezer főre nőtt, ami 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
Továbbra is tart az a 2010. június-augusztusi időszaktól megfigyelhető tendencia, mely szerint az előző év azonos időszakához képest a gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának együttes emelkedése mellett következik be. Ez azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az ún. inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak munkanélküliként - gazdaságilag aktívvá.
A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 712 ezer fő volt, 16 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 85 ezer fővel kevesebb - elsősorban a szezonális tényezők miatt - a három hónappal ezelőttinél (2010. szeptember-november). A korcsoport 54,8 százalékos foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 0,2 százalékponttal haladta meg. A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 1 millió 991 ezer fő volt, 59,7 százalékos foglalkoztatási rátával, a nők megfelelő mutatói: 1 millió 721 ezer fő, illetve 50,0 százalék.
A 15-74 éves munkanélküliek száma 487 ezer fő volt, 8 ezer fővel több, mint egy évvel korábban (a növekedés a mintavételi hibahatáron belüli). A 11,5százalékos munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőttivel, az előző háromhavi értéknél (2010. november-2011. január) pedig 0,3 százalékponttal volt magasabb. A munkanélküliségi ráta a férfiak körében 12,0 százalék, a nők esetében 10,9százalék volt 2010. december-2011. februárban.
A munkanélküliek 16,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az e korcsoportra számított 26,5 százalékos munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakinál. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,7 százalék volt, ami megegyezett az egy évvel korábbival.
A munkanélküliek 52,0 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,3 hónap, 2 hónappal hosszabb az előző év azonos időszakinál.
Forrás: KSH
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja