kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

MÁV: nincs összefüggés a diákmunka és a munkaerőhiány között

A vasúttársaság 2004 óta foglalkoztat diákokat különböző, nem vasútszakmai munkakörökben, azaz nincs összefüggés a munkaerőhiány és a hír között, amiben az áll, hogy a MÁV Start-nál diákmunkásokat alkalmaznak - írta a MÁV Zrt.

images

A MÁV Zrt a 24.hu-n megjlelent cikk tartalmára reagált.

Ebben arról írt a lap, hogy az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent közlemény szerint a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. 270 millió forint értékben kötött keretszerződést két diákmunka-közvetítő céggel. Diákmunkások állhatnak be az irodai adminisztrációba, pénztári kisegítőnek, vagy karbantartónak.

Megjegyezték, hogy a Vasutasok Szakszervezete már tavaly is többször felhívta a figyelmet a MÁV-nál lévő munkaerőhiányra, augusztusban 800 betöltetlen álláshelyről beszéltek. 2015 végén 233 dolgozó hiányzott az állami vasúttársaságtól.

Az érdekvédők szerint a munkaerőhiány oka az elvándorlás, illetve az, hogy nem érkezik megfelelő létszámú utánpótlás a tömegével nyugdíjba vonuló dolgozók helyére. A szakszervezet adatai szerint 2019-ig további 4 ezer MÁV-alkalmazott mehet nyugdíjba - írta a 24.hu.


Diákok a vasútnál



A MÁV Zrt. lapunknak elküldött levelében azt írja, hogy a vasúttársaság 2004 óta foglalkoztat diákokat különböző, nem vasútszakmai munkakörökben, azaz nincs összefüggés a munkaerőhiány és e hír között.

A MÁV START elsősorban a nyári utazási idény során a megnövekvő forgalom zökkenőmentes kiszolgálása, a jobb utastájékoztatás érdekében, illetve például a kerékpárok vonatra emelésénél a fiatalok munkájára is számít a turisztikailag frekventált vasútállomásokon (pl. balatoni állomások, budapesti pályaudvarok) - írta lapunknak küldött levelében a MÁV Zrt.

Hangsúlyozták, hogy az utóbbi években a szolgáltatási színvonal javítása érdekében már egész évben egyre több vasútállomáson, sőt egyes vonatokon is segítik az utasokat a diákok (így pl. állomási segítőként, állomási általános információsként, irodai adminisztrációs munkatársként, kerékpáros segítőként, információs, hangosbemondó munkatársként).

A vasúttársaság eredményes közbeszerzési eljárás lebonyolítása után keret-megállapodást kötött a szolgáltatással kapcsolatban - tette hozzá A MÁV Zrt.

HR Portal
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk