Megérkezett hazánkba a világ vezető HR-szolgáltatója
A Kelly Services, a világ vezető munakerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó cége bejelentette, hogy megnyitotta első közép-kelet európai irodáját Budapesten. A cég emellett - a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködésben - ösztöndíjat alapított fiatal magyar tudósok számára.
A társaság a Fortune 500-as listáján található vállalatok 95-%-ának nyújt szolgáltatásokat világszerte, s hasonló arányú részesedés elérését tűzte ki célul a magyar piacon is három éven belül.
A vállalat emellett partnerséget kötött a Magyar Tudományos Akadémiával. A két szervezet közösen alapít ösztöndíjat fiatal tudósok számára, melynek keretében egy, a főbb tudományos területek egyikén (természettudományok és matematika, üzleti tudományok, társadalomtudomány) tevékenykedő diák lehetőséget kap arra, hogy az Egyesült Államokban tanuljon és kutasson.
A Kelly Services székhelye a Michigan állambeli Troy-ban található. Az 1946-ban alapított cég 2500 saját tulajdonú irodával rendelkezik több, mint 27 országban, és mintegy 200.000 ügyfél számára nyújt szolgáltatásokat. A társaság, amelynek bevétele tavaly 4,3 milliárd dollárt tett ki, munkaerő-közvetítési és -kölcsönzési szolgáltatásokat kínál az ideiglenes szolgáltatásoktól a munkaerő kölcsönzésen, outsourcing-on, helyszíni szolgáltatásokon át a teljes körű elhelyezésig.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk