Ismét nőni fog az infláció 2024-ben - mutatjuk, mi lesz a reálbérekkel!
Az infláció átmenetileg újra növekedni fog 2024-ben, a bérek vásárlóereje pedig 7,1 százalékkal fog növekedni. A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, míg jövőre a 3 százalékot is meghaladhatja a növekedés. A konjunktúra újraindulásával idén újra csökken fog Magyarországon a munkanélküliségi ráta - olvasható az Egyensúly Intézet előrejelzésében.

Az Egyensúly Intézet idénre 2,4 százalékos, 2025-re pedig 3,1 százalékos GDP-növekedést jelez előre. Az agytröszt arra számít, hogy a magyar növekedés motorjai a háztartások fogyasztása és a beruházások lesznek. A német gazdaság gyengélkedése és a fellendülő import miatt a következő két évben várhatóan megszűnik a külkereskedelmi egyenleg korábbi jelentős hozzájárulása a GDP bővüléséhez.
Az agytröszt szerint az infláció a második negyedévtől újra emelkedni fog, mielőtt 2025 elejétől ismét csökkenni kezdene. Ugyanakkor az Egyensúly Intézet azzal számol, hogy az átmeneti, részben a bázishatás és a visszatekintő árazások okozta áremelkedés ellenére hosszabb távon a legtöbb tényező továbbra is a mérsékelt infláció irányába mutat. Az Egyensúly Intézet előrejelzése alapján 2024-ben az átlagos áremelkedés 4,6 százalékos lesz, 2025-ben pedig 3,1 százalékra csökken. Az élelmiszerek terén a globális élelmiszerár-trendek és a kedvező hazai termés következtében az általános inflációnál mérsékeltebb emelkedésre lehet számítani 2024-ben.

Az Egyensúly Intézet szerint a monetáris politika mind az elmúlt évtizedekhez képest, mind régiós összevetésben szigorú: magas reálkamat és túlértékelt euró-forint árfolyam jellemzi. Az agytröszt szerint, noha a reálgazdaság állapota lehetővé tenné a jegybank számára, hogy gyorsítson a kamatcsökkentési ciklus ütemén, a magas kamatokat magyarázza, hogy a monetáris politika nagyobb hangsúlyt helyez az árfolyam stabilitására. A forint leértékelődése ugyanakkor folytatódni fog. Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint az euró átlagos árfolyama 2024-ben a 395–400, 2025-ben pedig a 410–419 forintos sávban fog mozogni.

2024 első negyedévében tovább nőtt a foglalkoztatás: 4,72 millió ember dolgozott a gazdaságban. Márciusban a munkanélküliség újra csökkent, miközben a gazdasági aktivitási ráta soha nem volt még ilyen magas. Ha csökkenő mértékben is, a munkaerőpiac továbbra is feszes maradt; így a konjunktúra beindulása miatt az előrejelzés a következő években a foglalkoztatás évi 0,7 százalékos bővülésére számít. Az intézet a feszes munkaerőpiaci kondíciók és az élénkülő konjunktúra miatt 2024-re újra a reálbérek emelkedésével számol: 2024-ben a versenyszférában 7,1 százalékkal fognak növekedni a reálbérek. Az agytröszt gazdasági előrejelzése szerint a munkanélküliek aránya 2024-ben 4,3, 2025-ben 3,9 százalék lesz.
Noha a reálbérek 2023 második fele óta ismét növekednek, a háztartások fogyasztás helyett inkább a megtakarításaikat növelték. 2023 negyedik negyedévére a háztartások bruttó megtakarítási rátája 21,6 százalékra emelkedett. 2024-ben az újrainduló konjunktúra nyomán emelkedő reálbérek és a növekvő fogyasztási hajlandóság mellett a háztartások fogyasztása újra növekvő pályára állhat. Az intézet idén a fogyasztás reálértelemben 2,7 százalékos, majd 2025-ben 3,5 százalékos növekedésére számít. A fogyasztás várakozásokat alulmúló kilábalása nehéz helyzetbe hozta a költségvetést: 2023-ban a költségvetési hiány elérte a 6,7 százalékot. Idén sem csökken 3 százalék alá a deficit, hiszen ez veszélyeztetné a kormány növekedési céljait: az agytröszt szerint a deficit a GDP 5 százalékát is meghaladhatja.
kép: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
- KSH: egy év alatt 65 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban 3 hete
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 hete
- A biztos háttér mindent megváltoztat a munkahelyen 1 hónapja
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 1 hónapja
- Work-life balance 1 hónapja
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?