Megjelent: 14 éve

Megváltozott munkaképességű dolgozókat keresnek

Hirtelen megugrott a megváltozott munkanképességű dolgozók iránti igény a munkáltatók részéről. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy az idén több mint ötszörösére emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, írja a Napi Gazdaság.

Tavaly jóval kevesebbb, 177,6 ezer forint volt a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, ami kevesebb mint havi 15 ezer forint pluszt jelentett, így a cégek zöme inkább kifizette a hozzájárulást, semmint hogy felvegyen egy alkalmazottat. Ez azonban megváltozott: egy év alatt ugyanis minden huszadik ember után 964,5 ezer forintot kell fizetnie annak a társaságnak, ahol az alkalmazottak statisztikai létszáma eléri a húsz főt, és alkalmazottai között nincs megváltozott munkaképességű, ez havonta valamivel több mint 80 ezer forint pluszköltséget eredményez (húszfőnként).

A korábbi évekkel ellentétben, egy hónap alatt már tucatnyian jelentkeztek a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél (MEOSZ) megváltozott munkaképességűek iránt foglalkoztatás céljából, erről a szövetség főtitkára beszélt a Napi Gazdaságnak. Szerintük azonban magasabb is lehetne a hozzájárulás mértéke, hogy egyértelműen rosszabbul járjon az, aki nem vesz fel megváltozott munkaképességű alkalmazottat. Az is fontos lenne, hogy a befolyt összeget csak a megváltozott munkaképességűek munkába állítására fordítsák.

A szabályozásban az is problémaként merül fel, hogy a kisebb cégekre nem fókuszál. Megoldást jelenthetne, ha ez a kör valamilyen támogatást kapna motiváció gyanánt.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk