Melyik országban jár a legtöbb fizetett szabadság a szülőknek és hol áll Magyarország?
Egy tanulmány azt rangsorolta, hol a legjobb a helyzet a fizetett szülői szabadságok szemszögéből. A kutatás szerint Írországban jár a legkevesebb szabadság a szülőknek, de Svájcban és Ausztráliában sem jobbak a számok.
A Lensa amerikai karrieroldal által készített tanulmány azt vizsgálta, mely országokban a legjobb és a legrosszabb a helyzet a fizetett szülői szabadság tekintetében. A kutatás a mindkét szülő számára biztosított fizetett szabadság időtartamát és az átlagos díjazási arányát vizsgálta.
Az eredmények szerint Románia áll az első helyen. Az anyáknak valamivel több mint két év szabadságot kínálnak a fizetésük 85%-áért, míg az apáknak 5,3 hét szabadságot, valamivel több mint, 87,8%-os fizetésért. Az apáknak több mint 100 héttel kevesebb fizetett szabadságot kínálnak, mint az anyáknak. A második helyen Észtország áll, ahol az anyáknak 82 hét szabadságot biztosítanak, míg az apáknak csak két hetet. Bulgária áll a képzeletbeli dobogó harmadik helyén, ahol összesen 110.4 hét jár az anyáknak és 2.1 hét az apáknak. Az anyák ezalatt fizetésük 61,1%-át kapják, az apák a bérük 90%-át. A negyedik és ötödik helyen Szlovákia és Japán áll, Magyarország pedig a hatodik helyen végzett. Nálunk 160 hét szülési szabadság jár az anyáknak, míg az apák mindössze egy hét szülői szabadságot kapnak. Minket követ a rangsorban Luxenburg, Szlovénia és Csehország.
A tanulmány ugyanezen szempontok alapján megvizsgálta, hol a legrosszabb a helyzet, eszerint Írországban jár legkevesebb a fizetett szülői szabadság: az anyákat 28, az apákat 4 hétre engedik el a munkaadók. Ezen a listán Svájc, Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Királyság követi az íreket.
A felmérés arra is kitért, hogy gyermekgondozás szempontjából melyek a leginkább kedvező állások: az orvosi asszisztenseket, a logopédusokat és a webfejlesztőket emelték ki, melyek a magas bérek mellett munkaidő és a szabadság tekintetében is magasfokú rugalmasságot biztosítanak egy gyermekes szülőnek.
Aogy arról korábban beszámoltunk, augusztus elején léptek érvénybe a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó új uniós szabályok. Magyarország ennek az irányelvnek nem tett eleget, 10 nap helyett nálunk továbbra is 5 nap az apasági szabadság.
Lensa
fotó: unsplash
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 1 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja