kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Mikor alkalmas az ONYF online kalkulátora az öregségi nyugdíj kiszámítására?

Az utóbbi években már nem csak a nyugdíj előtt állókat, hanem a fiatalokat is foglalkoztatja a nyugdíjrendszer helyzete és jövőbeni kilátásai. Az Állam ugyan létrehozott egy - ONYF - kalkulátort, hogy segítse a nyugdíjas évek anyagi tervezhetőségét. Ez azonban nem számol néhány nagyon fontos nyugdíjat érintő kérdéssel.

Mielőtt azonban megnéznénk, hogy kinek és mikor érdemes az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, röviden ONYF online kalkulátorát használni, fussuk át röviden, hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy a minimál nyugdíj felett kapjunk járulékot az államtól.

Mitől függ a nyugdíjunk?

Nyugdíjra minden magyar állampolgár jogosult, aki eléri az állam által megjelölt nyugdíjkorhatárt, ami jelenleg 65 év. Ennek összege azon múlik, hogy hány évet töltöttünk munkával - ezt nevezzük szolgálati időnek - és ez idő alatt milyen bejelentett jövedelemmel rendelkeztünk.

Itt azonban érdemes megállni egy pillanatra és eloszlatni egy sokat hallott tévhitet. A köztudatban ugyanis sokszor úgy él a nyugdíj számítása, hogy csak az utolsó 5 év átlagjövedeleme a fontos. Ez az állítás azonban téves.

Az állami kalkulátor ugyanis - ahogy a hivatalos számítás is - a teljes szolgálati idő átlagjövedelmét veszi alapul, vagyis a szolgálati idő és a nyugdíjalap számadatai alapján adja meg a várható nyugdíj összegét.

Ahhoz azonban, hogy ne csak a minimálnyugdíjra legyünk jogosultak, minimum 40 éves munkaviszonnyal kell rendelkeznünk, vagyis ennyi időn át kötelezi az állam a nyugdíjjárulék megfizetésére a biztosítottat.

Ugyanakkor ezzel kapcsolatban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a 40 éves szolgálati idő nem minden esetben jelenti azt, hogy 40 évet dolgoztunk. Vannak ugyanis olyan esetek - pl. részmunkaidő, alacsony járulék befizetés - amikor egy teljes év nem számít teljes szolgálati évnek.

Hogyan számoljunk az ONYF nyugdíjkalkulátorral?

A nyugdíjszámítás módjának megismerése után nézzünk meg egy konkrét példát, hogyan is működik az ONYF kalkulátor.

Sándor idén, 2020-ban lett 64 éves és szeretné megtudni mekkora nyugdíjra számíthat, ha jövőre, 2021. márciusában eléri a nyugdíjkorhatárt. Összesen 44 évet töltött munkaviszonyban, ami alapján megadtuk az éves szolgálati napok számát, vagyis az osztónapokat, (365 nap). Emellett pedig a bruttó átlagjövedelmet éves bontásban, illetve a teljes szolgálati időt is.

Ezek alapján tehát Sándor 158.465 forint nyugdíjra számíthat idős korában.

Fontos megjegyezni, hogy bár Sándor esetében az osztónapok tekintetében 365, illetve szökőnapok esetében 366 nappal számoltunk, ennek megadásakor azonban a biztosított napok számából le kell vonni a fizetés nélküli szabadságot, a táppénzes, illetve baleseti táppénzes időszakot. Ezek ugyanis nem számítanak a nyugdíjszámítás során.

Mi a gond az állami nyugdíj kalkulátorral?

Sándor példáján keresztül láthattuk, hogy az ONYF nyugdíjkalkulátor, viszonylag pontos képet ad az egy éven belül nyugdíjba vonulók számára.

Azonban például, ha 35 évesen kevesebb, mint 15 éves munkaviszonnyal a hátunk mögött szeretnénk megtudni, hogy mekkora nyugdíjra számíthatunk idős korunkban, arra ez a kalkulátor nem alkalmas.

Ugyanakkor nem ez az egyetlen ok, ami miatt a fiatalabbak, vagy akár az 55-60 éves korosztály nem kaphat pontos képet az időskori anyagi juttatásairól.

Az ONYF kalkulátor ugyanis nem veszi számításba a nyugdíjat érintő társadalmi és gazdasági változásokat, amik hosszú távon nagymértékben befolyásolják a várható nyugdíj összegét.

Ilyen gazdasági tényező például az infláció. Ennek hatásaival egy éven belül még nem kell jelentős mértékben számolnunk, azonban 5, 10 vagy 15 év távlatában annál inkább. Hiszen mindannyian tapasztaljuk, hogy 15 évvel ezelőtt mennyi mindent megvehettünk 10.000 forintból, ma pedig ez az összeg gyakorlatilag egy havi Budapest bérlet árát jelenti.

A másik tényező emellett, amit az ONYF nyugdíjkalkulátor nem vesz figyelembe az a társadalmi, demográfiai változás. Vagyis azt, hogy a társadalom öregszik, mivel egyre kevesebb fiatal születik. Ráadásul sok munkavállaló külföldre költözik, tehát nem fizeti a magyar járulékokat, ami hiányt jelent a közös felosztó-kirovó rendszerben működő nyugdíj kiosztásban.

Egy szóval egyre kevesebb fiatal tart el egyre több nyugdíjast, ami jelentős terhet ró az állami rendszerre.

Ezeket a szempontokat pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, ha 35-55 vagy akár 60 évesen is szeretnénk egy képet kapni a várható nyugdíjunkról.

Éppen ezért ennek a korosztálynak érdemes olyan állami nyugdíjkalkulátort használni, ami mindezeket a várható változásokat figyelembe veszi.

A példa kedvéért, nézzük meg Péter számításait, aki most 40 éves és havi szinten nettó 240.000 forintot keres. A kalkulátor segítségével kiszámoltuk, hogy a nyugdíjának várható összege 123.903 forint lesz, ha eléri a nyugdíjkorhatárt.

Ez tehát látszólag kevesebb, mint amennyit Sándor esetében számoltunk, azonban itt mutatkozik meg a két számítási metódus közötti különbség. Az itt bemutatott állami nyugdíjkalkulátor ugyanis reálértéken számol, ami azt jelenti, hogy olyan összeget kapunk a számítás során, amennyit akkor ér majd az összeg, amikor Péter nyugdíjba vonul.

Vagyis a nyugdíj tényleges összege ennél magasabb lesz, azonban az addig bekövetkező infláció miatt a vásárlóértéke a kalkulátorral megadott összegnek fog megfelelni.

Mindezek mellett pedig az is fontos érv amellett, hogy fiatalon is kiszámoljuk a várható nyugdíjunk összegét, hogy már ekkor kaphassunk egy képet arról, hogy milyen életszínvonalbeli különbség várható idős éveinkre a jelenlegi dolgos évekhez képest.

Ha pedig nem tetszik az amit látunk, lehetőségünk van arra, hogy elkezdjünk félretenni valamelyik nyugdíj célú előtakarékossági termékkel, amivel mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy nyugodt és anyagilag biztonságos idős éveket élhessünk meg.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk