Módosult az Mt.: nem dolgozhat gyerekek közelében, aki kiskorút bántott
A gyermekek védelmében ezentúl senki nem dolgozhat a közelükben, aki valaha szexuális visszaélést követett el kiskorú ellen, de olyan sem, aki korábban tiltott doppingszereket árult. Bekerültek a munkaviszony létesítésének különös feltételei a Munka törvénykönyvébe.
Magyarországon a jogalkotó hozzáállása nem tükrözi az angolszász rendszerre jellemző visszafogottságot - vagy a magyar emberi értelem fejlődik túl gyorsan. Alig telt el néhány hónap a Munka törvénykönyve (Mt.) tavaszi, átfogó módosítása óta, ismét új szabályokkal találkozhatunk a törvényben. A márciusi törvénymódosítást még az indokolta, hogy az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépésével az Mt.-t és a Ptk.-t össze kellett fésülni, hiszen a Polgári törvénykönyv 2012. július 1. napjával az Mt. háttérjogszabálya lett. Sokan reménykedtünk abban, hogy a jogalkotó megragadja az alkalmat, és hozzányúl egyéb problémás rendelkezésekhez is, ám erre nem került sor. Hiába kezdeményezte a Kúria, hogy a jogalkotó módosítsa a munkaviszony jogellenes megszüntetésének a jogkövetkezményeit (azoknak a hiányát), helyette azzal kellett beérnünk, hogy a polgári jogból bekerültek a munkajogba az általános szerződési feltételek, valamint az előszerződés oda nem illő fogalmai, valamint megszűnt a munkáltatónak az a kötelezettsége, hogy a késedelmes munkabérfizetés esetén kamatot is kelljen fizetnie. Az úgynevezett kollektív jogok érvényesíthetőségének a hiánya sem zavarta a jogalkotót, s ezzel gyakorlatilag magára hagyta a szakszervezeteket. Ebben a környezetben jelent meg az újabb, indokolt, ám a munkavállalók jogai szempontjából jelentéktelen súlyú módosítás.
Kerítő, gyermekmolesztáló nem dolgozhat gyerekek közelében
Az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról szóló 2013. évi CCXLV. törvénnyel 2014. július 1. napjával tehát ismét módosult az Mt. A jelenlegi változás - szemben a 2014. március 15. napján hatályba lépő rendelkezésekkel, melyek az új Ptk.-hoz igazították az Mt. rendelkezéseit - alapvetően a Büntető törvénykönyv rendelkezéseihez igazodik.
Az Mt.be tehát július 1. napjával bekerült a 44/A §, mely a munkaviszony létesítésének különös feltételeit határozza meg. Azt, hogy a munkavállaló megfelel-e a munkaviszony létesítéséhez szükséges törvényi kritériumoknak, az érintettnek kell igazolnia hatósági bizonyítvánnyal a munkaviszony létrejötte előtt, illetve a munkáltató felhívására a munkaviszony alatt. Amennyiben a törvényi kritériumoknak megfelel, abban az esetben a munkáltató ennek a költségeit megtéríti. Ellenkező esetben (nem felel meg) pedig az érvénytelenség szabályait kell alkalmazni. Ezen szabályoktól pedig sem a felek, sem a kollektív szerződés nem térhetnek el. Nézzük miről is szól ez a módosítás.
A foglalkozástól eltiltás módosított szabályai 2013. július 1. napjától védelmet hoztak létre a gyermekek számára annak érdekében, hogy a sérelmükre elkövetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetője eltiltható legyen bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek során a gyermek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll (pedagógus, gyermekvédelmi intézményekben bármilyen munkajogviszonyban foglalkoztatottak stb.).
Az indoklás ennek megfelelően kiemeli, hogy jelentős társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző szervezet csak olyan személlyel létesíthessen munkaviszonyt, közalkalmazotti és közszolgálati jogviszonyt, aki kiskorúak sérelmére elkövethető bűncselekmények tekintetében hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja, hogy nem szerepel ezen bűncselekmények valamelyike miatt a bűntettesek nyilvántartásában, nem áll ugyanezen bűncselekmények valamelyike elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás hatálya alatt, nem áll a Btk. 52. § (3) bekezdése szerinti foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és nem áll ugyanezen bűncselekmények elkövetése miatt kényszergyógykezelés alatt.
A törvény tehát a fentieknek megfelelően kimondja, hogy nem lehet munkaviszonyt létesíteni a 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző munkáltatónak olyan személlyel, aki a bűntettesek nyilvántartásában meghatározott bűncselekmények miatt szerepel, aki ezen bűncselekmények miatt büntetőeljárás, foglalkoztatástól eltiltás vagy kényszergyógykezelés hatálya alatt áll.
Ebbe a körbe az értelemszerűen ide tartozó bűncselekményeken kívül (szexuális erőszak, szexuális visszaélés, prostitúció elősegítése, szexuális kényszerítés stb.) egyéb cselekmények is beletartoznak, mint például a tiltott toborzás, a teljesítményfokozó szerrel való visszaélés (dopping), az emberi test tiltott felhasználása, családi jogállás megsértése, emberrablás, illetve emberkereskedelem. A törvény ezt követően azt is kimondja, hogy nem foglalkoztatható az, akivel szemben a fenti bűncselekmények miatt végrehajtandó szabadságvesztést, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabtak ki.
Végezetül a törvénymódosítás a munkáltatót e tekintetben a személyes adatok kezelésére is feljogosítja.
Dr. Kéri Ádám
jogi szakértő, LIGA Szakszervezetek
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
Az év végi bér- és adótervezési időszakban a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a költségek optimalizálására – ebben pedig a... Teljes cikk
Most októberben is aktuális egy "ledolgozós szombat". Sokan tapasztalják, hogy bizonyos ünnepnapok körüli munkarend-átalakítás különösen a... Teljes cikk
- Miért lenne fontos tiltani 13 éves kor alatt az okostelefont? Globális korlátozást javasolnak a szakértők 5 hónapja
- Magyar szakember is bekerült a világ legjobb munkahelyeit értékelő zsűribe 5 hónapja
- Hasznos ballagási ajándékok egyetemre készülő gyerekeknek 6 hónapja
- Így csökkenthetnénk a nők plusz terheit a nyári szünetben 6 hónapja
- Jobb óvatosnak lenni a tengerparton is 7 hónapja
- "Meddig lehet ezt tűrni?" - Közös figyelemfelkeltő demonstrációba kezdhetnek a közlekedésben dolgozók 8 hónapja
- Miért bukik meg a hagyományos HR a munkahelyi panaszok kezelésében? 8 hónapja
- Elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását a parlament 8 hónapja
- Kétszer nagyobb költségvetési bevételt fog eredményezni az EFO-törvény megváltoztatása 9 hónapja
- Vezetőváltás a csomagküldő szolgáltató élén 11 hónapja
- Munkahelyi bántalmazás: az abúzus formái, tünetek és megoldások 12 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja