kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Nem csak bevezetni, működtetni is kell a cafeteria rendszert

Tapasztalatok szerint a munkáltatók nagy része már felismerte, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a cafeteria szabályzat kidolgozására, a kollégák megfelelő tájékoztatására. Sok vállalat azonban megfeledkezik arról, hogy a kialakított rendszert működtetni is kell, vagy nem látja még át, hogy a rendszer működtetése milyen adminisztrációval is jár.

images

A cafeteria rendszer által megkövetelt többletmunkára sokszor nincs kellő tapasztalat, illegendő elegendő belső erőforrás a cégeknél. Legtöbb esetben belső átszervezéssel vagy külső munkaerő felvételével próbálják megoldani a hirtelen felmerülő problémát. Fontos szempont a felelős munkatárs kinevezésénél vagy kiválasztásánál, hogy felkészült legyen erre az első pillantásra egyszerű, ám mégis sokrétű feladatra. Nem csak személyiségben (precizitás, ügyfélcentrikus személyiség, stb.) kell alkalmasnak lennie, de a gyakorlati tapasztalatok is sokat jelentenek. Hiába sikerült a szabályzat kialakításánál minden adó- és jogi előírásnak eleget tenni, hiszen ezeket a szabályozásokat a működtetés során is figyelembe kell venni, mint például a be- és kiléptetésnél, az esetleges levonásoknál, a munkavállalónál bekövetkezett változásoknál, az év közben történő jogi változásoknál.

Az első időszakban áthidaló megoldás lehet a cafeteria rendszer műkötetésének kiszervezésre, mely feladatra egyre több cafeteria szolgáltató cég vállalkozik. Fontos átgondolnunk azonban, hogy bár ezek a szakemberek rendelkeznek minden szakmai tudással a működtetés ellátásához, ám a cégre vonatkozó információk nincsenek birtokukban.

A cafeteria rendszer bevezetésénél érdemes gondolni tehát a pénzügyi háttér megteremtésén túl az emberi erőforrás megteremtésre. Amennyiben előre látjuk, hogy a cégen belül nincs olyan munkatárs, aki fel tudja vállalni jelenlegi feladatköre mellet a cafeteria működtetését, érdemes a kezdetekkor olyan külső tanácsadó céget bevonni, aki nem csak a rendszer kialakítását, hanem a működtetést, vagy ezekben való tanácsadói támogatást is vállalja. Ha van erőforrása, de a munkaerő nem kellően tapasztalt ezen a területen, hasznos lehet cégre szabott cafeteria működtetés betanítást kérni a külsős, tapasztalt tanácsadótól. Így nemcsak erőforrást, időt és pénzt takaríthatunk meg, hanem a jövőbeli ellenőrzések miatt sem lesznek álmatlan éjszakáink.

Szabó Katalin
Trenkwalder Kft. cafeteria projektvezető
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk