Tizenhárom éve nem volt ennyi munkanélküli
2009. harmadik negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer, a munkanélkülieké 436 ezer fő volt, ami 10,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya.
A 15-74 éves munkanélküliek létszáma 436 ezer fő volt, 109 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,3 százalékos értéket ért el, ami az előző év azonos időszakinál 2,6 százalékponttal, az előző negyedévinél 0,7 százalékponttal magasabb. 2008 III. negyedévhez képest a férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,1 százalékponttal nőtt. (Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapjában /augusztusban/: EU-15 9,1 százalék, EU-27 8,9 százalék, Magyarország 9,5 százalék.)
A munkanélküliség az előző év azonos időszakához képest a nyugat- és a közép-dunántúli régióban nőtt leginkább. A munkanélküliek 19,8 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Annak ellenére, hogy ez az arány az előző év azonos időszakához képest némi (0,6 százalékpontos) csökkenést mutat, az ilyen korú fiatalok munkanélküliségi rátája az elmúlt egy évben 20,8 százalékról 27,7 százaléka emelkedett. A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája is jelentősen nőtt, a 9,3 százalékos érték 2,4 százalékponttal magasabb, mint 2008. július-szeptemberben.
A munkanélküliek 42,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál, ami a munkanélküliségi státusba történő intenzív beáramlás következménye.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Itt vannak a feketén foglalkoztatók 1 hete
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 1 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja