Tombol a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében
Egy év alatt 1,7-szeresére nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Komárom-Esztergom megyében. Az első negyedév végén létszámuk ötven százalékkal volt több, mint három hónappal korábban - közölte az MTI-vel a munkaügyi központ hétfőn.
Az egy évvel korábbi helyzethez viszonyított változás Tatabányán és környékén a legszembetűnőbb, ahol 79 százalékos, 1.594 fős növekedést mértek. Hasonlóan romlott a helyzet Dorog, Esztergom és Komárom környékén. Komárom-Esztergom megyében az elmúlt év októberétől 2009 március végéig 15 munkáltató jelentett be összesen 3.666 főt érintő létszámleépítést. A bejelentett csoportos létszámcsökkentések 2.443 hazai és 1.223 külföldi, döntő többségében szlovák állampolgárságú munkavállalót sújtanak.
A munkaügyi központ márciusban sem a megyében, sem a Közép-dunántúli Régióban nem szerzett tudomást új munkáltató létrejöttéről, létszámbővítési szándékot is csupán 3 kisebb vállalkozás jelzett, összesen 40 főt érintően.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 2 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban 2 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon 2 hónapja