2010. szeptember 03., Hilda       Cikkek száma: 32152       Legyen a HR Portál a kezdőoldalam!
 
Okosnak és bölcsnek lenni két különböző dolog. - Victor Hugo
A zsenialitás alig több, mint képesség arra, hogy ne a megszokott módon nézzünk a dolgokra. - William James



Kattintson a hirdetésre!

Virtuális tehetségvadászat: az elsők között hazánk

2010.05.25 Kővári Zsuzsa
A virtuális állásbörze még nemzetközi szinten is gyerekcipőben jár, mégis hazánkban már megjelentek az első próbálkozások, és a szakemberek sikerről beszélnek. Bár vannak, akik úgy gondolják, ez még a jövő megoldása, abban nincs vita, hogy számos előnye létezik az online közvetítésnek.

Úgy tűnik, erősödik a tendencia, miszerint a munkáltatók a virtuális állásközvetítők felé fordulnak, illetve egyre több cég keres olyan online megoldásokat, amelyeken keresztül megkeresheti a számára értékes tehetségeket. A technológiai újítások és a mostani, válság utáni nehéz idők is vonzóbbá teszik az olyan távoli HR-szolgáltatásokat, mint a virtuális állásbörze.

Az Egyesült Államokban például egy ilyen munkaerő-közvetítéssel foglalkozó hálózat úgy végez telefonos interjúkat, tehetségek célzott keresését és általános HR-feladatokat, hogy teljesen mindegy, hol tartózkodnak a tagjai, és az ügyfelekkel is nagyrészt online tartják a kapcsolatot.

A virtuális toborzás és emberi erőforrás feladatok feltétele nagyjából egy évtizede adott, mivel a technológiai újítások bevezetése könnyebbé tette a világhálón végzett munkát. Ugyanakkor most úgy tűnik, hogy a globális gazdaság helyzete újra felkeltette a cégek érdeklődését a virtuális munkaerő-közvetítés iránt, mivel most mindegy egyes fillért meggondolnak az erre a célra szánt költségvetésben.

Már nálunk is megjelentek az első próbálkozások

Eddig viszonylag kevés ország rendezett nagyszabású virtuális állásbörzét, ezek között található az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Brazília és Horvátország. Örvendetes, hogy hazánk azon első nemzetek közé tartozik, amelyek már túl vannak az első próbálkozáson, hiszen a CV Online már jó pár éve rendezett egy ilyen, három napon keresztül tartó eseményt a weboldalán, és nem várt sikerről számoltak be. Akkor 74 cég, többek között informatikai, építési, gyógyszeripari, kereskedelmi, oktatási tevékenységet végző vállalatok képviseltették magukat. Az állásbörze oldalaira több mint 30 ezren látogattak el akkor, s közel 350 hozzászólás érkezett - számolt be annak idején a szervező cég.

Idén szeptemberben hasonló, szintén három napos rendezvényre készül a Profession.hu, és ennél is több, nagyjából 50 ezer látogatóra számítanak. A cél, hogy nagyjából 60-80 cég képviseltesse magát a börzén, amit úgy tűnik, el is tudnak majd érni, hiszen a kitűzött létszám több mint ötven százaléka már teljesült - mondta a HR Portálnak Martis István, a Profession értékesítési vezetője.

Ezek az állásközvetítő cégek tehát úgy érzik, már van létjogosultsága az ilyen eseményeknek annak számtalan előnyével. Elsősorban azt emelik ki, hogy pénzt és időt tudnak megspórolni, hiszen nem kell odautazni az eseményre, nem esik ki több nap munkaidő, illetve nem kell fizetni a drága standokért. Emellett el tudnak érni olyan embereket is, akik egyébként a napközbeni munkájuk miatt nem tudnának elmenni egy hagyományos börzére, arra viszont van fél órájuk, hogy egy virtuális expón körülnézzenek.

A Profession.hu által megkérdezett vállalatok elsősorban azt említették az előnyök között, hogy nem kell parkolóhelyet keresni és az "aulában fagyoskodni". Mint mondták, ezek okoztak nekik leginkább kellemetlenséget a hagyományos börzéken. Sokat jelent nekik az is, hogy erre a néhány napra nem áll meg a HR-osztály működése, hiszen elég naponta néhány órát foglalkozni a jelöltekkel, illetve az esetleges prezentációkkal - hangsúlyozta Martis István.

A jövő megoldása?

Vannak azonban olyan cégek is, amelyek úgy gondolják, hogy a virtuális állásbörze inkább még csak egy jövőbe mutató megoldás. A Frissdiplomás Kft. például alaposan elemezte a lehetőségeket, a nemzetközi tapasztalatokat, és úgy döntöttek, egyelőre a közeljövőben nem terveznek ilyen rendezvényt szervezni. Több rendezvényre kiterjedő tapasztalattal ugyanis még a nyugat-európai és tengerentúli szervezők sem rendelkeznek - indokolta választásukat Foor Ildikó marketing menedzser.

Szerinte a virtuális állásbörze alkalmas lehet arra, hogy olyan passzív álláskeresőket is aktivitásra bírjon, akik egy hagyományos állásbörzére nem látogatnának el. Ugyanakkor épp azokat az előnyöket veszíti el, ami egy fizikai börzén megvalósul, ilyen például a személyes kapcsolat biztosította első benyomás, a rátermettség, a személyes készségek felmérése. Bár a virtuális térben is van lehetőség a munkaadói arculatépítésre, közel sem lehet olyan maradandó benyomást tenni a látogatókra, mint a valós térben szervezett rendezvényeken - véli a szakember.

Hozzátette: nem mellékes az sem, hogy a külföldi virtuális állásbörzéken a fizikai rendezvényekével összemérhető díjért kínálják a megjelenést a munkaadóknak, ami az online szolgáltatásoknál megszokott alacsony árakkal nem egyeztethető össze. Az első hazai virtuális állásbörzét szervező vezető állásportál ugyanezt az árstratégiát képviseli, ami épp emiatt csak a munkaadók egy szűk csoportjának jelent toborzási alternatívát.

Foor Ildikó szerint az ilyen típusú állásbörze a hagyományos állásbörze nyújtotta személyes kapcsolat előnyét elveszíti. A látogatók nem tudnak bemutatkozni a munkaadóknak és felmérni a lehetőségeiket, a munkaadók pedig nem tudják személyesen megtapasztalni az álláskeresők tulajdonságait, megismerni azokat a készségeket, amit egy online jelentkezéssel szemben a hagyományos börzén megtehetnek. Így az állásbörze ilyen formában nem könnyíti meg a kiválasztás folyamatát - hangsúlyozta.

Foor Ildikó a hátrányok között említette azt is, hogy a vállalatok számára nagy energia-befektetést jelent a virtuális börze nyitvatartási ideje alatti hatékony részvétel, hiszen folyamatos együttműködést, aktivitást igényel a látogatókkal való kapcsolattartás. A munkaadó cég nem tudja közvetlenül megszólítani a látogatókat, csak fogadhatja az érdeklődéseket. A résztvevő kiállítók aktivitásának hiánya miatt pedig megdőlhet a rendszer, hiszen a működés ezen alapul.

A virtuális állásbörze előnye lehet ugyanakkor, hogy az álláskeresők számára bármikor elérhető, nemcsak munkaidőben, így olyanok is részt tudnak venni, akik már dolgoznak. Emellett idő- és költségtakarékos, hiszen nem kell elutazni a börze helyszínére, nincs tömeg, nem kell sorban állni a standoknál, a látogató mindenhová eljuthat, ahová tervezte. A munkaadók számára előnyt jelenthet, hogy széles rétegeket elérhetnek, valamint interaktív, mozgósíthatja a nehezen elérhető célcsoportokat. Hozzáteszi: a technikai megoldások további fejlődésével, a látogatók és a kiállítók számára új szolgáltatások és maradandó élményt nyújtó megoldások megteremtésével néhány éven belül a toborzás egyik lehetséges csatornáját jelenthetik a virtuális állásbörzék. Az előnyök mellett azonban több hátránnyal is számolni kell, ezért a Frissdiplomás Kft. szerint a közeljövőben még nem lehet túlságosan hatékony egy ilyen típusú rendezvény.

Már léteznek virtuális állásközvetítők is

Ezeknek a megoldásoknak egyfajta továbbfejlesztése, amikor egy munkaerő-közvetítő - mondhatni éjjel-nappal - kínálja az ügyfeleknek a felületet a tehetségek megkeresésére, illetve a látogatóknak a lehetőséget, hogy megkeressék azokat a munkáltatókat, amelyeknél szívesen dolgoznának. Náluk mód nyílik arra is, hogy többfajta interaktív megoldást használva vegyék fel a kapcsolatot, illetve kommunikáljanak a cégekkel, chatelhetnek, videókamerát használhatnak, üzeneteket küldhetnek.

Az ilyen típusú közvetítő vállalatok erőssége, hogy akkor tudnak beugrani, amikor éppen szükségük van rájuk, hiszen bárhonnan tudnak dolgozni. Az igény a tehetségekre időszakosan csökken vagy növekszik egy-egy iparágban, ez különösen érvényes a mostani bizonytalan, válság utáni időszakban. Ettől függően rugalmasan alakítható az adott vállalat dolgozói létszáma. A fent említett amerikai hálózatban például mindössze négy munkavállalóból álló csapat dolgozik egyszerre, de bármikor át tudnak alakulni egy húsz főből álló teammé.

A munkavállalók létszáma például jellemzően csökkent az elmúlt hónapokban, különösen a HR részlegeken. Sok vállalat pedig azért fordul a virtuális munkaközvetítők felé, hogy minimalizálják a toborzási költségeket, amikor felmerül az igény, hogy növeljék a személyzetet a kulcsfontosságú projektekhez.

Beindulhat a virtuális börzék piaca

Martis István közölte: tapasztalataik szerint az állásbörzék csillaga kezdett leáldozni az utóbbi időben, bár járogattak még a cégek, egyre inkább úgy tűnt, hogy az elsődleges szempont az ismertség megszerzése és fenntartása, viszont egyre kevesebb jól felkészült, értékes jelöltet találtak. A Profession ezért egy nemzetközi piackutatást végzett, amelynek során megkérdezték az ügyfeleket, hogy mit tartanak a legfontosabbnak ezeken a rendezvényeken. A válaszadók elsősorban a marketing tevékenységet emelték ki, ezen kívül fontosnak tartják azt is, hogy sok-sok önéletrajzot szerezzenek, illetve a jelöltekkel való interakciót is kiemelték. Mindezek jelen vannak a hagyományos börzéken is, de a virtuális expó során ugyanígy megvalósíthatóak, miközben egy sokkal kényelmesebb és az ügyfelek számára kedvezőbb megoldásról van szó - tette hozzá a szakember.

Az eddigi külföldi és a mostani rendezvény szervezése során leszűrt tapasztalatok alapján kimondható, hogy a kezdeményezések nagyon sikeresnek tűnnek, így elképzelhető, hogy a jövőben is jelentkeznek hasonló rendezvényekkel. Ugyanakkor, mint mondják, egyelőre az őszi eseményre készülnek - mely az első lesz a nagy börzék közül -, ami után értékelni fogják az eseményt mind munkavállalói, mind ügyféloldalon. Ezután döntenek arról, hogy érdemes-e a továbbiakban foglalkozni a virtuális állásbörzék megszervezésével.

Martis István szerint ezek a rendezvények nem fogják kiszorítani a hagyományos börzéket, hiszen például az egyetemeken - ahol a cél a pályakezdők elérése - továbbra is létjogosultságuk lesz ezeknek az eseményeknek. Emellett azonban komoly fejlődésnek indulhatnak az online expók is, ahol elsősorban a tapasztaltabb szakemberekre fognak számítani a cégek.

Hazánkban is találni olyan céget, ahol az asztrológiai és numerológiai elemzés is a kiválasztás része, ám a lapunknak nyilatkozó HR vezetők cáfolták ezt. Bár az asztrológia és a numerológia sem a publikus kiválasztási módszerek közé tartozik, a spiritualizmus egyre inkább beszivárog életünkbe és az interjúztató szobákba is. Teljes cikk
A rovat cikkei 
Toboroznak a német cégek
Az Audi és a Bosch is bővítené magyarországi kapacitásait. Teljes cikk
Továbbra is keresi a szakembereket a Mercedes
Háromszáz dolgozót vesz még fel a Mercedes kecskeméti gyárába az idén. Teljes cikk
Kiválasztás: szépek előnyben?
Képmutatás lenne azt állítani, hogy a kiválasztásnál nem előny a jó külső - vélik HR szakemberek. Teljes cikk
Mi kell egy jó állás-kereső portálhoz?
Nem a kínált állások száma, sokkal inkább a hirdetések minősége dönti el, melyik állásportálon nézünk munka után. Teljes cikk
Előny is lehet a diszlexia
A munkába álló diszlexiásokat gyakran diszkriminálják, pedig többségüknek magas az IQ-ja. Teljes cikk


Új munkahelyek 2009-2010 


Részletek


 

Rovatunkban HR vezetők kérdezhetnek egymástól. Ezúttal Muczán Krisztina, a Pioneer Hi-Bred HR igazgatója kérdez.



Ajánlatok 


Szavazás 

Egyet ért-e azzal, hogy a szociális juttatásokkal visszaélők névsorát nyilvánosságra hozzák?

Igen, a visszaélőket ki kell szorítani a szociális rendszerből.
Nem, mert jogszerűtlen.
Igen, mivel visszatartó ereje van, a törvényes eszközökkel sokszor nem lehet eredményt elérni.
A listázás pótcselekvés, nem szolgálja a visszaélések megakadályozását.