Legfőbb érték az emberi erőforrás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb és jobb munkahely, rendezett munkaügyi kapcsolatok és párbeszéd - ezekhez a kormányzati törekvésekhez jól illeszkedik a Legjobb Munkahely-felmérés gondolata, mondta Kordás László politikai államtitkár a díjátadó ünnepségen.
A 2005. évi Legjobb Munkahely-felmérés nyerteseinek fővárosi díjátadó ünnepségén a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta: a kormányzati törekvésekhez maximálisan illeszkedik az a gondolatiság, amelyet a felmérés tükröz. Hiszen a Kormány célja, hogy legyen több és jobb munkahely, legyen olyan gazdasági környezet, amelyben a vállalkozások kiszámítható módon tudnak működni. Mindez persze feltételezi a folyamatos párbeszédet a gazdaság szereplőivel, ezért folynak az egyeztetések az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a munka világát érintő minden kérdésben.
Kordás László fontosnak ítélte, hogy presztízse legyen a gazdasági életről készített felméréseknek. - Akkor tudunk európai színvonalú, versenyképes munkahelyeket létrehozni, ha odafigyelünk a felmérések eredményeire - mondta. Kiemelte: a munkapiac szereplői közösen törekszenek arra, hogy Magyarországon rendezettek legyenek a munkaügyi kapcsolatok, a tisztességes munkáltatók érvényesüljenek a gazdasági életben, jussanak előnyökhöz a támogatások terén, és ne azok a cégek, amelyek a kerülő utakat választják. Ez közös érdeke a vállalkozóknak és a munkavállalóknak egyaránt, de érdeke az egész magyar gazdaságnak is.
A Legjobb Munkahely-felmérés készítői, a Hewitt Humán Tanácsadó és a Figyelő gazdasági lap képviselői elmondták: az öt éve folytatott vizsgálatok legfontosabb tapasztalata, hogy a vállalatok akkor tudnak hatékonyan működni, ha legfőbb értéknek az embert, az emberi erőforrást, a munkaerőt tekintik. Csak úgy lehetnek versenyképesek, ha a cégek vezetői demokratikus viszonyokat teremtenek és nyitott kommunikációt folytatnak. A mára már presztízsértékűnek számító és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium védnöksége alatt álló felmérésben résztvevő vállalatok száma az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt.
Idén 120 vállalat indult a Legjobb Munkahely-felmérésen. 33 690 munkavállaló válaszai alapján megbízható adatok állnak rendelkezésre a magyar dolgozók motivációjáról, kihívásairól és gondolatairól. Ebben az évben egyébként a vállalati felsővezetők kerültek a felmérés fókuszába és megjegyezték a kutatók, hogy a legjobb munkahelyeken lehet szeretni a cég felső vezetését. Figyelemre méltó a felmérésnek azok a megállapításai, miszerint igen magas (89%) a topmenedszerek elkötelezettsége a vállalatuk iránt, miközben a munkatársaké csak 44 százalék, és csökkenő tendenciát mutat. Ezzel összefüggésbe hozható, hogy a munkavállalók fele úgy gondolja: könnyen találna munkát, ha váltásra kényszerülne. A kiemelkedő teljesítményt a vállalatok nagy többsége magasabb fizetéssel ismeri el, de a differenciálás mértéke legfeljebb másfélszeres, széles körben elterjedt a bónusz-rendszer is. Elgondolkodtató, hogy a munkavállalók jelentős hányada úgy véli: a fizetése nem függ a teljesítményétől és minden ötödik azt válaszolta, hogy az erkölcsi elismerést sem kapja meg.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?