kapubanner for mobile

Egy hét múlva leáll Franciaország

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Március 28-ra hirdettek általános sztrájkot tegnap este a francia szakszervezetek és diákszervezetek, miután a francia kormány ultimátumuk lejártával sem vonta vissza az első munkavállalási szerződésről szóló törvényt. A munkajogi reform miatt kialakult szociális és politikai válság egyre nagyobb méretet öltött hétfőn Franciaországban. A nap folyamán Jacques Chirac elnök teljes támogatásáról biztosítva kormányát negyedszerre sürgetett párbeszédet az első munkavállalási szerződésről (CPE) szóló törvény érdekében, amely a 26 évesnél fiatalabbak esetében kétéves próbaidőt és indoklás nélküli felmondást tesz lehetővé a munkáltatóknak. Dominique de Villepin kormányfő ugyanakkor nem találkozott a szociális partnerekkel és megismételte, hogy a szerinte a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és a munkaerőpiac rugalmasságát segítő törvényt nem hajlandó visszavonni, és az a tervek szerint egy hónap múlva életbe lép. A miniszterelnök azonban nagyvállalatok és három diákszervezet képviselőit fogadta, de a legnagyobb, az UNEF elutasította a meghívást. Francia zavargások: ez nem gazdaság, hanem politika (hanganyag)

Március 28-ra hirdettek általános sztrájkot tegnap este a francia szakszervezetek és diákszervezetek, miután a francia kormány ultimátumuk lejártával sem vonta vissza az első munkavállalási szerződésről szóló törvényt.

A munkajogi reform miatt kialakult szociális és politikai válság egyre nagyobb méretet öltött hétfőn Franciaországban.

A nap folyamán Jacques Chirac elnök teljes támogatásáról biztosítva kormányát negyedszerre sürgetett párbeszédet az első munkavállalási szerződésről (CPE) szóló törvény érdekében, amely a 26 évesnél fiatalabbak esetében kétéves próbaidőt és indoklás nélküli felmondást tesz lehetővé a munkáltatóknak.

Dominique de Villepin kormányfő ugyanakkor nem találkozott a szociális partnerekkel és megismételte, hogy a szerinte a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és a munkaerőpiac rugalmasságát segítő törvényt nem hajlandó visszavonni, és az a tervek szerint egy hónap múlva életbe lép. A miniszterelnök azonban nagyvállalatok és három diákszervezet képviselőit fogadta, de a legnagyobb, az UNEF elutasította a meghívást.

Francia zavargások: ez nem gazdaság, hanem politika (hanganyag)

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek