Újabb szolgáltatói munkakörök
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjabb befektetéseivel duplájára növeli alkalmazottai számát az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Electronic Data Systems (EDS).
Kóka János gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban kedden sajtótájékoztatón független elemzésekre hivatkozva kijelentette, hogy Kelet-Közép-Európában Magyarország az ideális helyszíne a fejlesztéseknek, mivel itt megfelelően képzett a munkaerő, jó az infrastruktúra és a szabályozási környezet. Az új munkahelyeknek csak egyharmada létesül Budapesten, kétharmada Vasváron és a dél-alföldi régióban. Az EDS beruházásából a kis- és középvállalkozások is profitálnak, hiszen minden multinacionális cég által létrehozott munkahely továbbit teremt a kkv-knál. Kóka János kifejtette: a cél az, hogy Magyarország magas hozzáadott értéket előállító ország legyen, s Budapest mellett más területek is regionális szolgáltatóközponttá váljanak.
Szolgáltató cégek
A világ egyik legnagyobb informatikai és üzletifolyamat-szolgáltatója, az EDS tizenöt éve van jelen Magyarországon, s a főváros mellett Vasváron adatrögzítő és dokumentumkezelő központot nyitott 1998-ban. Az ügyfélkapcsolati központot 2002-ben nyitották meg Budapesten, míg a pénzügyi és számviteli szolgáltató központot 2004-ben létesítették. A mostani bővítés során elsősorban projektmenedzsereket, magas szinten képzett könyvelőket és pénzügyi szakembereket keres az EDS. Az EDS egyike a hazánkban is működő számos szolgáltató cégnek. Az utóbbi években idehaza is elszaporodtak a call centerek, számuk mintegy hatszázra tehető.
Munkaerőpiaci aspektusok
A szolgáltató központok hazai megjelenésével új lehetőségek nyíltak a hazai munkaerőpiacon. Különösen a fiatalok, pályakezdők érintettek, hiszen a több tízezer munkavállalót foglalkoztató call centereknél a nyelvtudás előny, Magyarországon pedig a fiatalok és felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében jellemző az idegen nyelv ismerete. A szolgáltatói munkakörben nem szempont a magas iskolai végzettség, sőt, a diplomával rendelkezőket a legnehezebb megtartani az ilyen munkakörben, mindamellett az ilyen cégeknél a viszonylag monoton munka miatt minden képzettségi szinten nagy a fluktuáció. Szakemberek szerint korábban érettségivel eladói álláson kívül alig lehetett valamire számítani Magyarországon, míg manapság a call centerekben dolgozók többsége középfokú végzettséggel rendelkezik. A munkakörben jól teljesítők előtt pedig több cégnél van kilátás továbblépésre, karrierre.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?