A nemek esélyegyenlősége az államigazgatásban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központjának legutóbbi, 2006. október 12-i szakmai programjának az "Esélyegyenlőségi politikák: Magyarország 2006" volt a témája. A rendezvény egyik meghívott vendégeként Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkára "A nemek esélyegyenlősége az államigazgatásban" címmel tartott előadást.
Kitért arra is, hogy Magyarországon a parlamenti képviselőnők részaránya is kicsi: jelenleg a 385 képviselői helyből 41-et töltenek be nők (ez a helyek 10,6 százalékát jelenti), ezzel hazánk messze elmarad nemcsak a nyugat-európai, hanem a rendszerváltó országok élvonalától is. Pozitívumként számolt viszont be arról, hogy a parlament elnöki tisztjét második ízben tölti be nő. Továbbá azt, hogy országos politika szintjéhez képest kedvezőbb képet mutat nők részvétele a helyi politikában, noha itt is megfigyelhető azonban az a jelenség, hogy a vezetői szerepeket többségében férfiak töltik be.
A nők politikában való nagyobb mértékű részvételét ösztönző eszköz lehet a már említett kvótarendszer bevezetése - említette egyik megoldásként. Tájékoztatása szerint számos európai országban alkalmazzák a kvótát, vagyis a nők számára a képviselői helyek egy bizonyos százalékát fenntartják, amelyeket a választások után csak nők tölthetnek be. Jelenleg Magyarországon azonban nem egyhangú a kvótás választási rendszer támogatottsága. Alkalmazására hazai példaként a 2002-es választások alkalmával az MSZP döntését hozta fel, amely úgy határozott, hogy parlamenti képviselőjelöltjeik 20 százaléka legyen nő.
Rauh Edit a nemek esélyegyenlőségének hazai intézményrendszerének ismertetése kapcsán többek között elmondta: a 2006-os választásokat követően alakult ki a nők és férfiak egyenlőségével foglalkozó szervezeti egység jelenlegi státusza. A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Osztály a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkárságán belül működő Esélyegyenlőségi Főosztály egyik osztálya. Emellett felhívta a figyelmet a közelmúltban "újjáélesztett" Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanácsra is, amelynek létrejötte hozzájárult ahhoz, hogy a nők és férfiak helyzetéről szóló témák és viták először kaptak nagyobb nyilvánosságot.
A jövőben célokat illetően az esélyegyenlőségi szakállamtitkár kiemelte, hogy új struktúra felállását követően már körvonalazódtak azok a tervek, melyek meghatározzák az osztály munkáját, és így a kormányzat nőpolitikáját is. Ennek eleme a civil társadalom felé való nyitás, melynek egyik megnyilvánulása egy úgynevezett civil lista létrehozása (a minisztérium honlapján közzétett felhívásra minden nemek társadalmi egyenlőségének kérdéskörének valamely szeletével foglalkozó civil szervezet jelentkezhet). Ezen kívül a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kormányzati munka irányait az unió által kiadott Roadmap határozza meg, így: a nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségének megteremtését; a szakmai, a magán-és családi élet fokozottabb összehangolását; az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatását a döntéshozatalba; a nemi alapú erőszak és az emberkereskedelem felszámolását; a nemekhez kötődő sztereotípiák felszámolását a társadalomban; a nemek közötti egyenlőség támogatását az EU-n kívül. E munkába pedig törekednek majd a civil társadalom képviselőit is bevonni - zárta előadását Rauh Edit.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?