kapubanner for mobile

Kifogyunk a szakmunkásokból

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A gazdasági kamarák, érdek-képviseleti szervezetek évek óta súlyos és egyre súlyosbodó szakmunkáshiányról beszélnek, amely a bérigények, illetve az élőmunka költségeinek növekedésével együtt a külföldi beruházók elriasztásához, a gazdasági növekedés visszaeséséhez vezethet.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tavaly ősszel készített munkaerő-piaci felmérése során több mint hatezer magyarországi vállalkozást kérdeztek meg idei létszám-gazdálkodási elképzeléseiről. A cégek kilenc százaléka jelzett tartós munkaerőhiányt, illetve hat hónapnál régebben betöltetlen pozíciót. Ez az arány évek óta nagyjából változatlan, a munkaügyi kirendeltségek mintegy 30-35 ezer tartósan üres állást tartanak nyilván.

A 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások 21 százalékára jellemző, hogy munkaerő-keresletüket nem, vagy nehezen tudják kielégíteni. Persze vannak kivételek is, de egyre több vállalat akad, amely külföldiekkel igyekszik betölteni az állásokat.

A vidéki városok többnyire nem is a szakképzett munkaerő hiánya miatt kerülnek hátrányba a beruházási döntéseknél, hanem az infrastruktúrabeli hiányosságok miatt. A fővárosban maradt viszont a kelet-közép-európai régiót kiszolgáló logisztikai, valamint a közép-európai kereskedelmi központ. Ezek esetében már akadnak nehézségek, elsősorban a nyelvtudás miatt: Magyarországon alig találni olyan szakképzett munkavállalót, aki az angol vagy a francia mellett a szomszédos országok nyelveinek valamelyikét is beszéli.

A munkaerőhiány egybehangzó vélemények szerint négy-öt éves távlatban leküzdhető lenne, ha erősítenék a középiskolai pályaorientációt és a nyelvoktatást, de szükséges az erőteljesebb állami beavatkozás az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek elosztásába is.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek